Vekerdy Tamás és Simó György: Szeretetképleteket kell írni a gyerekagyba

Szeretetképleteket kell írni a gyerekagyba: Simó György és Vekerdy Tamás a kreativitás demokratizálódásáról, az ólomkatonákról és a Minecraftról

Egy kutatás szerint öt dologra lesz szükség a következő ötven évben a munkapiacra lépéshez: értő olvasásra, íráskészségre, elemi számolásra, komputerkezelésre és angol nyelvre – mondja Vekerdy Tamás pszichológus. És rögtön tegyük ezek mellé a kreativitást. Aki nem kreatív – állítja Simó György üzletember –, az a következő húsz évben egyre nagyobb valószínűséggel válik a tömegben ólomkatonává. Vajon mennyire készíti fel a magyar oktatási rendszer a gyerekeket erre az új tudásra, a kreativitásra, a bátorságra, a kockázatvállalás képességére? Páros interjúnk.

Meg tudnák határozni a krea­­tivitás fogalmát egy kicsit kreatívabban annál, hogy az újszerű megoldások megtalálásának képességét jelenti?

   

Simó György: A kreativitás a széles értelemben vett alkotni tudás képessége, amiben nagyon fontos a kommunikáció, a problémaérzékenység, a rugalmasság, az együtt dolgozni tudás. Ez a négy elem legalább annyira erős jellemzője a krea­­tív embernek, mint az, hogy valami újat hoz létre vagy újszerű módon közelít meg egy dolgot.

Vekerdy Tamás: A kreativitás játék, játékosság, élvezet, öröm. A kreativitásban az ember mélyebb rétegei fakadnak fel, amit a normális hétköznapi életünkben lezárva tartunk, mert ott kellemetlen dolgok is vannak, a gyilkos vágyaktól kezdve a rettegő félelemig. Ezért az ember ezt jól elszigeteli. A kreatív ember hagyja, hogy ez feljöjjön.

 Fejleszthető-e a kreativitás, vagy ezzel a képességgel születni kell?

T.: Már sokszor letoltak azért, mert a fejlesztésben nem hiszek, kivéve ha valaki sérült, mert ilyen esetekben van értelme. Egyébként nincs. A jó dolgok fejlődnek. Ahogy egy fa fejlődik. Ahogy egy gyerek fejlődik. Nem kell például őt felkészíteni az iskolára. Ez a magyar óvodák általános tévedése. A gyerek megérik az iskolára, mint az alma a fán, magától.

(…)

T.: Egy példa. A finneké a leg­­jobb iskola Európában. Ott is van alaptanterv, amihez ír a miniszter egy levelet, hogy „Kedves kolléga, nagyon kérem, hogy ezt a tantervet ne tartsa be! Alkalmazza a helynek, az időnek és az egyes gyerekeknek megfelelően!” Meg lehet ezt csinálni harminc gyerek esetén is– Igen. Csak ezt meg kell tanulni. Finnországban a tanári pálya szabad pályának számít. Akár az ügyvéd, az orvos, a tervezőmérnök. Miért– Mert valóban azt csinál, amit akar. Ettől olyan jó a finn iskola. Szabadság nélkül nincs kreativitás. (…)

(…)

T.: Eszembe jutott a magyar gyerekek idegennyelv-tanulása, amit nyelvtani alapon, írásosan próbálnak megoldani. Ezért nem fog soha az a gyerek megszólalni idegen nyelven. A helyes módszer: egy szót se magyarul, magyarázz inkább kézzel-lábbal, az se baj, ha tévedsz. Egy idő után meg fognak érteni. Magyarországon pont az ellenkezője történik: „Beszélj hibátlanul!” A pedagógusok nem bírják elviselni a hibázást, ami totálisan kreativitásellenes. Mert a tévedés visz el új, még járatlan utakra.

Gy.:Valóban, Magyarországon rettenetesen félünk hibázni. Félünk kockázatot vállalni. Megpróbálunk előre felkészülni minden helyzetre, hogy ne hibázzunk. Miközben menni kell, csinálni kell, mert eredményt úgy érsz el, ha csinálod. Mész, elbuksz, újra megpróbálod, tanulsz.

(…)

A gyerekekkel kikapcsoltatják a telefont, a tabletet, amikor belépnek az iskolába, és csak akkor vehetik úja a kezükbe, amikor hazamennek. Az órai és az otthoni tanulásba nem építik be ezeket a technológiákat. Ilyen körülmények között nem felesleges az iskolában töltött nyolc óra?

T.: Röviden: de. És hogy ­miért tölt el ott nyolc órát– Mert mindenki legyen bent a kaszárnyában, az a biztos. 1949-ben Rákosi elvtárs úgy gondolta, maradjon mindenki napköziben a tanítás után, nehogy már a szülők rongálják a maguk téves nézeteivel a gyerekeket! Ez abnormális gondolat.

Gy.: (…) Egy jó iskolának szerintem az nem definíciója, hogy hány órát van bent a gyerek. Az a kérdés, hogy mi történik ott. Ha foglalkozik velük egy pedagógus, változatos foglalkozásokon vesznek részt, ahol egymással is tudnak játszani, tanulni, az jobb, mint ha hazaviszi őket az elfoglalt szülő, aki leül dolgozni a laptopja elé, a gyereket meg leülteti a tévé elé. Együtt élni csak közösségekben lehet megtanulni – erre való az iskola.

(…)

(…) A Z generációnak nevezett fiataloknál a kreativitás más jellegű, mint korábban?

Gy.: A kreativitás örök az emberben. Ezt a generációs dolgot nem is értem. X, Y, Z – ilyenek nincsenek. Egy osztályban is negyvenféle gyerek van, egy generáción belül is nagy az eltérés. (…) Ami most történik, az annyi, hogy a mobileszközeink, amelyektől nem tudunk megszabadulni, és ami mögöttük van, a teljes internetes és digitális forradalom, olyan erővel hat a gyerekekre, ahogy korábban például a televízió.

(…) Semmi mást nem tartok nagyobb feladatnak, mint megérteni, hogy ezek a technológiák milyen sebességgel alakítják át a következő tíz évet, mi pedig párbeszédben tudjunk maradni ezekkel a generációkkal.

Gy.: (…) A gyerek agya tiszta lap, amire írunk. Amit ráírunk az első nyolc évben, annak emberségből, szeretetből kell lennie. A játékot, a kreativitást kell ráírni. Ezek az eszközök valóban kiveszik az irányítást a szülők, a pedagógusok kezéből. Az biztos, hogy a legnagyobb hatással ezek az eszközök a szülőkre, családra, pedagógusokra lesznek, mert őket teszik fölöslegessé. Ami nem jelenti azt, hogy a gyerekek mérget kapnak. Nem tudjuk, mit kapnak.

A világon sok száz millió gyereket megmozgató játék a Minecraft. Azt hiszed, játszani akarnak vele. De nem. A YouTube-on nézik, ahogy mások játszanak ebben a virtuális térben, és kommentálják, amit csinálnak. Ez tanulás. A Minecraftban a semmiből hoznak létre világokat, mint a legóból. (…) Sematikus dolgokat csinálnak, miközben komplett világot hoznak létre, amit kitöltenek kalanddal, drámával, konfliktussal. A Minecraft neveli ezeket a gyerekeket. Hogy ebből az irtózatos információmennyiségből mit szűrnek le, azon múlik, hogy az első hat-nyolc évben mit írtunk az agyuk operációs rendszerébe. Milyen szeretetképleteket.

(…)

Ebben az új világban mi lesz a szerepe a kreativitásnak?

T.: Egy kutatás azt mondja, öt dologra lesz szükség a következő ötven évben a munkapiacra lépéshez, akár segédmunkásról, akár professzorról beszélünk: értő olvasásra, íráskészségre, elemi számolásra, komputerkezelésre, angol nyelvre. Nem csak ezt kell tanítani az iskolában, de ez kiemelt fontosságú. Mérei Ferenc azt mondta, „Ahol untatnak, onnan menekülj!” A világ nem unalmas, az ember nem unalmas. Ha neked úgy tanítják, hogy unod, akkor rosszul tanítják. Agykutatók kimutatták, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás. Hol van öröm a mai iskolában– Unalom, szorongás van.

Gy.: Aki nem kreatív, az a következő húsz évben egyre nagyobb valószínűséggel válik a tömegben ólomkatonává. A kockázatvállaló embernek paradox módon nagyobb lesz a jövőben a biztonsági szintje. Abban a világban, amelyben a szoftverek átveszik az emberek munkáját, egyre kevesebbekre van szükség ezeknek a szoftvereknek a megalkotásához és irányításához. A kevesek lesznek a hatalom birtokosai.

168óra.hu, Szeretetképleteket kell írni a gyerekagyba: Simó György és Vekerdy Tamás a kreativitás demokratizálódásáról, az ólomkatonákról és a Minecraftról