„Amerika további előrehaladása mindannyiunk feladata. Fenntartani és tovább építeni, amit eddig elértünk – onnantól kezdve, hogy segítünk egyre több fiatalnak, hogy megengedhesse magának a felsőoktatást, odáig, hogy leszámoljunk az előfeltételekre épülő diszkriminációval, szigorítsunk a Wall Streetre vonatkozó szabályozáson, megvédjük ezt a bolygót a gyerekeinknek – ehhez mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk.
Mert mindig is ez volt a történetünk, a mindennapi emberek története, akik összegyűlnek az önkormányzatiság nehéz, lassú, néha frusztráló, de mindig élő munkáját végezni.

Életem megtiszteltetése volt, hogy Elnökként szolgálhattam. És ahogyan készülődök a még fontosabb, állampolgári szerepemre, tudnotok kell, hogy ennek az útnak minden lépésén veletek leszek, hogy biztosítsam: ez az ország törekedni fog arra, hogy megvalósítsa az alapítók hihetetlen ígéretét – hogy mindannyiunkat egyenlőnek teremtettek, és mindannyiunk megérdemel minden esélyt, hogy valóra váltsa az álmait.

 

Az Obama család nevében: boldog és áldott 2017-et kívánok!”  

 

A Fehér Ház Sajtóiródája – via: mandiner.hu

 

 hirdetes_810x300  

Eredeti forrás: The White House Weekly Address: Working Together to Keep America Moving Forward

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!