Soros György milliárdos befektető a New York-i Bloomberg tévének adott csütörtöki interjújában beszélt Donald Trumpról, a brexitről, Európa helyzetéről és Kína szerepéről is.

 

A brexitet tragédiának minősítette

 

London távozását az Európai Unióból hosszadalmas és fájdalmas folyamatnak írta le, de szerinte ettől még nem esik szét Európa. Soros György úgy vélte, Theresa May, az Egyesült Királyság miniszterelnöke nem lesz sokáig a hivatalában.

 

 hirdetes_400x285  

Mindazért, ami Európában zajlik, „az elitek is felelősek és ideje lenne már végre elismerni felelősségüket”

 

– szögezte le. Mindazonáltal azon meggyőződésének adott hangot, hogy Európa nem omlik össze, annak ellenére, hogy az Unió túlságosan is komplikált lett és az emberek elidegenedtek tőle.

 

„Európára a saját gazdasága miatt szüksége van mind Oroszországnak, mind pedig Kínának”

 

– állapította meg.

 

Soros szerint Trump beiktatása után gazdasági és politikai bizonytalanság alakul ki, s ez megrendíti majd a piacokat

 

A Demokrata Pártot és személy szerint Hillary Clinton elnökjelöltet is óriási összegekkel támogató Soros György ostorozta a megválasztott – és pénteken beiktatandó – republikánus elnököt, Donald Trumpot és általában a republikánusokat. „Eljött az az idő, amelyről a piac hívei álmodoztak” – mondta, mert szerinte a republikánus elnök és a republikánus többségű törvényhozás lebontja majd a gazdasági szabályozásokat és nekilát az adócsökkentésnek.

 

Donald Trumpról azt állította, hogy:

 

„diktátor lenne, ha hagynák neki”,

 

de csak azért nem lesz belőle diktátor, mert az amerikai alkotmány megakadályozza őt ebben. Megosztó személyiségnek minősítette Trumpot, aki szerinte kereskedelmi háborút fog indítani Kína ellen, amit majd Peking nem hagy válasz nélkül. Egy ilyen kereskedelmi háborúból szerinte Európa és Ázsia profitálhat majd.

 

(MTI)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!