(..)

Öt évvel ezelőtt – amikor ugyanígy itt álltam Önök előtt – világossá tettem, hogy milyen elvek, értékek, meggyőződés révén szeretném e tisztséget gyakorolni. Önök most joggal formálnak igényt arra – én pedig kötelességemnek tartom –, hogy beszámoljak, mit sikerült megvalósítani abból, amit akkor ígértem. A rendelkezésemre álló 15 perc nem elég egy teljes körű számvetésre, inkább csak néhány példát szeretnék az Önök figyelmébe ajánlani. Segítendő annak eldöntését, hogy van-e fedezete annak az ígéretemnek, hogy az öt éve is vallott értékek, elvek alapján kívánom a munkát folytatni.

 

Öt évvel ezelőtt itt a Parlamentben azt mondtam: köztársasági elnökként itthon és a nagyvilágban mindig a magyar érdekek és értékek szószólója leszek. Magyarország Alaptörvényéből világosan következik a mindenkori köztársasági elnök külpolitikai mozgástere.

(..)

Bár ma sem tudnám ennél tömörebb megfogalmazását adni a politikusi, közjogi felelősségnek, ezúttal a 200 éve született Arany János gondolatait szeretném az Önök figyelmébe ajánlani.

 hirdetes_810x300  

 

Bő egy esztendő múlva Önök mindannyian megmérettetésre készülnek. A politikai viták zaja a következő hónapokban erősödni fog. Amikor újra és újra összemérik érveiket – a vita során – gondoljanak Arany Jánosra, aki a következőket mondta: „Aki azt mondja; én nem adok a hazának, amennyi tőlem telik, olyba veszem, mintha azt mondaná: én nem akarom, hogy legyen Magyarország. (…) Nem gondoltuk meg, hogy ha a haza nem lesz, akkor mi sem leszünk; nem lesznek ökreink, juhaink, nem lesznek házaink, földeink (…), nem leszünk mi magunk. Mert a haza ezekből áll.

 

keh.hu – Áder János államfő a köztársaságielnök-választást megelőző beszéde az Országgyűlés plenáris ülésén

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!