A technológiai fejlődéssel együtt megváltoztak a fiatalok kommunikációs szokásai. Az ún. bedrótozott generációnak elképzelhetetlen, hogy ne legyen folyamatosan online mindenhol, ez azonban nem válik hasznukra – állítja Kalmár Hajnalka pszichológus és Balázs Géza nyelvész. A digitalizáció hatására sokkal kevesebb szót használnak érzelmi állapotuk kifejezésére, emiatt úgy vélik, tovább személytelenedik Z generáció mindennapi kommunikációja.

 

A mai magyar tizenévesek körében az okostelefonnal való lefedettség közel száz százalékos, de az is kiderült egy felmérésből, hogy magát az eszközt sem sokrétűen használják. Inkább “primitíven, valójában csak a beszélgetésre, és üzengetésre” – fejtette ki a pszichológus, aki szerint hiányzik a körükből a valóban „okos használat”.

(…)

 

Ennek okaként a szülői mintákról beszélt a pszichológus. Megjegyezte, hogy a fiatal azt másolja, amit a szülőtől lát, ha a szülők is gyakran nyomkodják telefonjaikat otthon, a tizenévestől sem várható el, hogy mellőzze ezt.

 hirdetes_810x300  

(…)

 

Kalmár Hajnalka szerint a tizenévesek nehezen kommunikálnak egymás között. Nincsenek interakciók, a telefonon, sms-ben küldött szöveges üzenetek mellé hiányoznak a gesztusok. Ezért nem tudnak szemtől szembe kommunikálni egymással, hiszen elszoktak tőle – mondta.

 

Szürkülő szókészlet

 

A hetvenes években látható jelei voltak már annak, hogy a beszédben a jelzős szerkezetek visszaszorulnak. Hiányzik a fiatalok szókincséből a jelző, egy általános jelzővel jelölnek szinte mindent – foglalta össze Balázs Géza a nyelvtörténeti előzményeket.

 

Szó szerint szürkül a szókészlet – minősítette a folyamatot a nyelvész, aki szerint a pszichológusok, szociológusok által emlegetett szókincs-egyszerűsödés valós folyamat. Főként a fogalmazások nyelvezeténél érhető tetten, a 30-40 évvel ezelőttiekkel összehasonlítva.

(…)

 

A nyelvész kijelentette: még soha ennyivel nem járt a technológiai fejlődés a társadalom előtt, bár mivel mindig hatott rá. Az értelmiség feladata lenne, hogy óvatosságra intse az embereket, hogy bizonyos helyzetekben lassítsa a kommunikációt.

(…)

 

Kossuth Rádió/Vasárnapi újság, Szavak helyett jelek, avagy digitális fejlődés, nyelvi szürkülés

Nyitókép: clearwaterkft.blog.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!