(…)

Sokszor az Egyházon belül még mindig vita övezi az internethasználat kérdését. Mennyire kell egy papnak/szerzetesnek jelen lennie online, hol vannak a határok…

 

Ilyen viták mindig is voltak, ez természetes. Kell-e szószék vagy nem? Ugyanígy pár évszázaddal később: legyen mikrofon a szószéken vagy ne? Az internet, mint egy mikrofon, képes felerősíteni Krisztus hangját a világban. Lehet jól is, rosszul is használni, mint minden mást, de hiszem, hogy Isten akaratából van a net is, amelyen keresztül meg tudjuk egymást szólítani.

 

(…)

 hirdetes_400x285  

 

Közeledik a húsvét. Még ha sokan el is mennek ilyenkor templomba, egy nagyon vastag réteg ezen az ünnepkörön csupán szokások halmaza. Tojáskeresés, nyuszi, locsolkodás. Hogyan lehet ma felrázni az embereket és segíteni nekik, hogy a lényeget tegyék az első helyre?

 

A mai ember rendelkezik egy nagyon naiv biztonságérzettel. Vele semmi baj nem történhet, elvégre a társadalom ügyel rá, a kormánynak egyéb dolga sincs, minthogy neki enni adjon, és így tovább. Egy ál-paraván mögé pakoljuk a gyengeségeinket, problémáinkat, ahelyett, hogy Isten elé vinnénk őket.

 

Legutóbb például kamasz gyerekekkel egy fegyházban szerettünk volna előadni egy Szent László életéről szóló színdarabot, ahova végül is nem engedtek be, mert ez a hely “nem gyerekeknek való”. Kérdem én, ha évek múltán egyikük valamit elkövetne, ugyanide kerülne, nem? Miért nem lehet megmutatni a világ sebeit, a veszélyeket, hogy aztán el tudjuk őket kerülni? Beszélnünk kell mindezekről, hogy a gonosz lélek ne tudjon romba dönteni annyi házasságot, barátságot, karriert.

 

Küzdened kell azért, hogy megmaradj és a szeretteid ne sodródjanak el mellőled! Küzdened kell, hogy eljuthass az örök életre! Nagypéntek engem arra figyelmeztet, hogy ebben az életben nem babra megy a játék. Jézussal láthatjuk, hogy két út áll mindenki előtt. Az “A variáció” a megtérés, amely által “életetek lesz és életetek bőségben lesz”, a “B variáció” pedig a bűn, amelynek zsoldja a halál. Hamis a mai ember hozzáállása, miszerint akárhogy is dönt, “majd csak lesz valahogy”.

 

(…)

 

Miképp lehet ezt az üzenetet eljuttatni a ma emberéhez? Hogy ne csak nagyokat bólogasson rá, hanem elkezdjen eszerint is élni?

 

Fontos tudatosítanunk, hogy a szeretteink, barátaink lelke halhatatlan. Az utolsó ítéleten nem fog velünk szembe jönni se az autónk, se a házunk, se semmiféle diplománk, csak az emberek, akiket valaha ismertünk. Minden egyéb csak csomagolópapír. Bármit elérsz vagy építesz, idővel elenyészik. Ezt a lényeglátást kell újratanulnunk nekünk és kortársainknak. (…)

 

777blog.hu, „Az utolsó ítéleten nem fog velünk szembe jönni se az autónk, se a házunk” – húsvéti nagyinterjú Böjte Csabával

Nyitókép: Forintos Bence

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!