Ján Cuper a jövendőbéli jogászokat már biztosan nem fogja tanítani. A hallgatókat erről a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karának dékánja, Eduard Burda értesítette.

 

Végre! Sokáig tartott!

 

Ez az első látásra remeknek tűnő hír egyúttal szörnyű hírt is közöl a oktatásügyünk jelenlegi állapotáról – jobban mondva azokról az emberekről, akiknek elvileg a tudományt kéne képviselniük. Hogyan lehet, hogy ez az ember hosszú évekig azokkal a hülyeségekkel tudta tömni a diákok fejét, amelyek a saját fejéből pattantak ki? Ki engedte meg neki, hogy a fiatal embereknek arról tanítson, hogy mi az a jog és az igazságosság? Nos, maga a dékán is megengedte neki, aki pár hónappal ezelőtt még emlékérmével is kitüntette. Ez olyasmi, amit nem lehet megbocsátani, és valami van valami fontos is, ami a jelleméről is tanúskodik.

 

 hirdetes_810x300  

Ján Cuper a mečiari amnesztiákról folytatott nyilvános vita során kijelentette, hogy Remiáš halálát nem gyilkosság okozta, sőt, Cuper szerint Remiáš saját maga idézte elő a halálát azzal, hogy nem volt elővigyázatos. Az az állítása, miszerint a koronatanú, Fegyveres a saját tanúvallomásáért egymillió koronát hagyott kifizettetni ez mellett a pimasz kijelentés mellett teljes mértékben eltörpül. Nem szívesen mondom, de Ján Cuper alapos fenékbe billegetést érdemelne, és akkor még rendkívül enyhe voltam.

 

.týždeň.sk, Eugen Korda: Cuper dostal padáka – neskoro

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!