Kezdetben vegyünk pár számszerű adatot: Norvégia 426, Finnország 311, Svédország 290, Dánia 98, és Szlovákia 2890. Mégis, miben is utasítottuk magunk mögé az északi konkurenciát?

 

Szlovákia esetében az önálló vezetéssel rendelkező falvak és városok számáról van szó, a többi esetében pedig önkormányzatok számáról. Nem kell különösebben szemfülesnek lennünk, hogy észrevegyük, hogy ilyen nagyságrendű különbségek esetén nem lehet kezelni az önkormányzatok menedzsmentjét. Hasonlatok felsorolása nélkül is kijelenthetjük, hogy az önkormányzatok centralizációja Szlovákia fejlődésének egyik feltétele.

 

Hiszen a kulcs nem a hatáskörök „természetes régiókra” történő átruházásáról szóló mantrákban rejlik (tényleg, mit csinál ilyenkor Richard Rybníček és a TOSKA?), hanem épp ellenkezőleg, a helyi szintű centralizációban.

 

 hirdetes_810x300  

Mert, ahogy bizonyos Joszif Visszaironovics Dzsugasvili mondta, a káderek döntenek mindenről. És (…) káderekből tragikus hiányban szenved Szlovákia, épp ezért nem ildomos őket pazarolni. Elhihetjük, hogyha 25 városi önkormányzati képviselő és az önkormányzathoz tartozó hivatalok képesek kiszolgálni az 55 ezer lakosú Trencsént, képesek lennének ugyanerre falvak százaival, melyeknek összlakossága ugyanennyi lenne.

 

És most mondjuk el, hogy miért nem lesz ebből semmi. Először is, a szlovákiai lokálpatriótáknak szöget ütne a fejében, hogy mi történne, ha nem lenne kicsiny falucskájukban községi hivatal. Másodszor, feltétlenül rendet kellene tenni az állam, a megyék és a települések hatáskörei között, ami kegyetlen munka lenne. És láttak már Önök olyan közigazgatási reformot, amit a Smer hatékonyan végigvitt?  Nem, az ESO nem számít (az ESO Hatékony, Megbízható és Nyílt Közigazgatás programja  a szerk. megj.).

 

A harmadik feltétel a falvak és városok teljes pénzügyi függetlensége lenne, nem pedig a jelenlegi színészkedés, amikor a települések az állam támogatására vannak utalva. Csakhogy ezzel a kormány a saját ágait nyirbálná meg, Robert pedig nem ilyen tökkelütött.

 

HNonline.sk, O tučnom komunále

Nyitókép: geography.upol.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!