Ismertek a jelöltek a Közbeszerzési Hivatal elnöki posztjára, de a kormány továbbra sem reagált arra a követelésre, hogy nyilvános legyen a meghallgatásuk.

 

 

Egyik évben 4 milliárd, a másik esztendőben akár több, mint 7 milliárd euró. Régi szlovák koronában számolva ez majdnem negyed billió korona. Ennyi pénz kerül az adóinkból közbeszerzés útján azoknak a cégeknek a számlájára,  amelyektől az állam szolgáltatásokat és árukat rendel. Sok pénz ez, nagyon sok. És szerintünk ez nyomós ok arra, hogy a Közbeszerzési Hivatal új vezetőjének a kiválasztása átlátható módon történjen és olyan szakember-menedzser töltse be ezt a tisztséget, akinek a jelleméhez és a politikai függetlenségéhez nem fér kétség.

 

 hirdetes_810x300  

Ezért küldtünk a kormánynak nyílt levelet hat további nem nyereségelvű szervezettel közösen, amelyben felszólítottuk a kabinetet, hogy a Közbeszerzési Hivatal elnöki székére pályázó jelöltek nyilvános meghallgatása valóban nyilvános legyen. Necsak a miniszterek tehessenek fel a jelölteknek kérdéseket, hanem cégek képviselői és közbeszerzéssel foglalkozó szakemberek is.

 

Eltelt azóta három hét, de a kormánytól semmilyen visszajelzés nem érkezett. Múlt pénteken felkerültek a Közbeszerzési Hivatal honlapjára a pályázók nevei és életrajzai. De ezek nem az ő projektjeik, ahogyan azt a kormánytól levelünkben kértük.

 

Az egyik jelölt életrajza még inkább indokolja azt, hogy miért kellene a meghallgatásnak tényleg nyilvánosnak lennie. A Közbeszerzési Hivatal elnöki tisztségét megpályázza Mgr. Juraj Méry is, aki jelenleg a Közlekedési és Építésügyi Minisztériumban a projekteket irányító szekció vezérigazgatója. Az előző kormány idején a Szlovák Posta pénzügyi szekciójának az igazgatója volt.

 

Szakmai karrierjének a magánszektorhoz kapcsolódó része két kérdés feltevését is indokolja.

 

Az első: hogyan használná fel ügyvezető igazgatói tapasztalatait abban a cégben, amelynek részvényese volt a ciprusi Dreamcatcher Investment Limited postaládacég? A Szlovákiában működő ciprusi és más exotikus helyeken székelő cégek már évek óta ismétlődő témák, majd egy idő után kiderül, hogy ezeket egy teljesen hétköznapi szlovák ember birtokolja, aki szégyenli ezt beismerni. És sokáig még témák is lesznek.

 

A második kérdés: mennyire jól ismeri és milyen befolyással van rá Štefan Czucz, akinek  az említett ciprusi céghez fűződő viszonyát régebben a TREND nyomozta ki. Ő épp abban az időben volt a Transpetrol igazgatótanácsának az elnöke, amikor Juraj Méry a nemzetközi könyvvitel menedzsereként dolgozott a cégnél. Ez a kérdés egyáltalán nem lenne helyénvaló abban az esetben, ha Czucz egy jelentéktelen somorjai pék lenne.

 

Csakhogy a szlovák politika kulisszatitkaiban is jártas újságírók szerint Czucz István a valóságban sokkal közelebb áll a Most-Híd párthoz és nem csak a lakhelye azonos Bugár Béla lakhelyével.  Az említett személy szerepel a Gorilla iratokban is.  Mutatóban egy részlet belőle:

 

„Haščák azt akarja, hogy a Transpetrol eladásáért a Malcháreknek járó províziót előzetesen kapják meg Czucz Istvántól, mivel nem hisz az orosz félnek (habár nem szokás províziót kérni az üzlet lebonyolítása előtt.) Haščák 6 évet élt Oroszországban, és szerinte az oroszok csak  20%-ban kisebb csalók, mint a kínaiak, akik a legnagyobb átverők a világon.”

 

 

Az én utolsó beszélgetésemben, amelyet a tragikusan elhunyt Martin Filkóval készítettem, az intézmények építésének fontosságáról beszélgettünk. A Közbeszerzési Hivatal az egyik legfontosabb közülük, amely a leginkább szűkíthetné a korrupció terét. A mostani kormánykoalícióban is van pár híve Martin Filko üzenetének. Még van idejük arra, hogy keresztülvigyék a Közbeszerzési Hivatal új elnökének olyan módon történő kiválasztását, hogy az ne hagyjon olyan érzést az emberekben, miszerint mindent előre egyeztettek és a kiválasztott jelölt vagy a Most-Híd vagy más  koalíciós párt jelöltje.

 

Olyan jelöltre van szükség, aki meggyőz bennünket arról, hogy először választottak ebbe a tisztségbe független, szakmailag felkészült és jellemes személyt. És a Közbeszerzési Hivatalból olyan intézményt csinál, amelyek bezárja kapuját a korrupció és a machinációk előtt.

 

Pavel Sibyla, Állítsuk meg a Korrupciót Alapítvány

 

DenníkNPavel Sibyla blogja

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!