Az Alkotmánybíróság ma végérvényesen döntött a mečiari amnesztiák eltörléséről. 19 év után, több sikertelen próbálkozást követően sikerült eltávolítani az ország nagy traumáját. Kétségkívül nagy nap ez Szlovákia számára is, az ország állampolgárai számára is. A Híd számára is kivételes, annál is inkább, mert ez a döntés egyben a párt létezésének megerősítése is.

 

Ez a párt azért jött létre, hogy a jogállamiság alapelveit érvényesítse, erősítse, vagyis azért is, hogy leszámoljon a mečiarizmussal, illetve ehhez hozzájáruljon. És ma jelképesen ezzel az időszakkal számoltunk le. Pontot tettünk a meciari időszak végére.
Nagyon örülök, hogy a törvénytervezet előkészítésében részt vett a kormány, a parlament, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság. Az ilyen szintű és jellegű egyetértés a legfelsőbb alkotmányos intézmények között példátlan és arról tanúskodik, hogy a kulcsfontosságu pillanatokban a fontos témákról még mindig képesek vagyunk párbeszédet folytatni, illetve egyezségre jutni. A Híd politikáját mindig, minden helyzetben az egyetértés és a legjobb megoldás keresése jellemezte.
A tervezet benyújtása és annak tárgyalása során sokan sokszor megkérdőjelezték, kétségbevonták, hogy szándékunk valós, mások kibúvókat kerestek. A tisztességtelen politizálást akkor is, most is elítélem. Nem várom, hogy bárki is bocsánatot kérjen. Sem a sajtótól, sem az ellenzéktől. Mert ahogy ezt már korábban is mondtam, a nap végén csak egy dolog számít: hogy elfogadtuk.
Végezetül mindenkinek szeretnék köszönetet mondani – a nyilvánosságnak, a beadványunkat támogató konstruktív ellenzéknek.

 

Vladimír Mečiar. Kép: webnoviny.sk

 

Bugár Béla: Facebook

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!