A szlovák tudományt egy harmadrangú akadémikusnő igazgatja. Az egyetlen képesítésének Andrej Danko rokonszenve számít.

 

A szlovák oktatásügy és tudomány szomorú állapotát látva mindig az összes politikai garnitúrát egyformán szidjuk. Az ilyen hozzáállás azonban igazságtalan az SNS-szel szemben, akinek az ország megalapítása óta a legtöbb oktatásügyi minisztere volt (4), és az oktatásügyi tárcát is a leghosszabb ideig irányította (9 évig és 6 hónapig).

(…)

 

Röviden – a szlovák oktatásügy  és tudomány a Szlovák Nemzeti Párt képére lett formálva, emiatt intellektuális körökben már senkinek sincsenek illúziói.

 hirdetes_810x300  

 

Ki is az az Anna Ďurfina?

 

Anna Ďurfina (született: Hoľková) a Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Páneurópai Főiskolán tanult. Az eddig tudományos és pedagógiai karrierje egyszóval mondva: siralmas, ám egy harmadrangú akadémikus esetében mégsem egy kivételes történet az övé. Mindezek ellenére ugyanis a szlovák tudomány egy fontos részét igazgatja.

 

A cseh Nemzetközi kapcsolatok Főiskolájának pozsonyi kirendeltségén dolgozik. Erről az iskoláról valószínűleg sosem hallottak, hiszen azok közé az iskolák közé tartozik, ahol a diákok a diplomájukat a csinos kis tandíjért kapják. Természetesen ezt a főiskolát egyetlen rangsorolásban sem találjuk meg. (…)

 

A nemzetközi publikációs és hivatkozási jegyzékben fellelhetetlen Ďurfina neve, sőt még a Google Scholar sem ismeri. Ez egyrészt azt jelenti, hogy tudósnak nem tudós, másrészt pedig azt, hogy egy normális országban meg sem kapná azt a doktori titulusát, amivel jelenleg rendelkezik.

 

Sajnos ez nem egyedi est – szlovák akadémikus körökben az ilyen emberekből több százat találni. Anna Ďurfina karrierje azonban azóta vált különlegessé, amióta az SNS uralja az oktatásügyet. (…)

 

Az ügynökség alkalmazottainak két egymástól független vallomása szerint Ďurfina asszony az egész szervezet igazgatásának oroszlánrészét vállalta magára. Például: Nem az igazgató vázolta az alkalmazottaknak az APVV projektek tömeges szélnek eresztését, hanem ő.

 

Az új menedzsment ugyanis úgy döntött, hogy megszabadul az alkalmazottak többségétől: állítólag lógtak, és nagy volt a túlfoglalkoztatottság, így hatékonyabbá kellett tenni. Az ember még el is hinné mindezt, ha az újjászervezés során döntő többségben nem azokat az embereket menesztették volna, akik az ügynökségi tevékenységben munkájukkal teljesítettek –  a pályázatok kezelésével foglalkoztak. (…)

 

(…)

 

Szlovák Nemzeti Párt: a sajátjainkkal törődünk

 

Ezek a változások azt a keveset is veszélyeztetik, ami a szlovák tudományban még működik – írja az STU rektora, Redhammer.

(…)

 

Hogyan lehetséges egy ilyen virágzó karrier?

 

Sajnos, a válasz rendkívül egyszerű. Anna Ďurfina életrajzából megtudhatjuk, hogy 2012 és 2013 között Andrej Danko ügyvédi irodájában dolgozott ügyvédjelöltként. A hozzáférhető információk szerint (dokumentumokkal nem tudom bizonyítani) Anna Ďurfina apja Andrej Danko szomszédja és üzlettársa, Ján Hoľko. Ugyanez a Ján Hoľko Gajdoš miniszter háta mögött a védelmi minisztériumot irányítja, mégpedig a hivatalvezetői posztból. Már értik?

 

A Szlovák Nemzeti Párt büszkén folytatja azt a hagyományt, miszerint a nemzet és az egyén számára a legfontosabb a túlélés. Mindezt pedig szofisztikáltan teszi: azt tetteti, hogy törődik a nemzettel, holott csak bizonyos egyéneket vesz a szárnyai alá. Gondoskodik, de csak a sajátjairól. A bizonyíték erre Danko ügyvédjelöltje, akinek a Szlovák Tudományos Akadémia fél költségvetése a kezében van.

 

DenníkN, Miroslav Beblavý: Kto riadi slovenskú vedu? Koncipientka Andreja Danka

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!