(…) Politikusként azonban nekem nem az a feladatom, hogy megítéljem az egyes műsorok színvonalát, nézettségét.

 

Az viszont feladatom, sőt kötelességem, hogy a párt választóinak érdekeit szem előtt tartsam. Innen nézve nem lehet nem észrevenni, hogy a közmédia sikertörténete nem érinti az intézmény egészét. A magyar, illetve a nemzetiségi műsorkészítők ebből a történetből kimaradtak. Az említett szerkesztőségek, a kiegyensúlyozott költségvetés ellenére, továbbra is alultápláltak. (…)

 

Erről nem cikkezik a hazai magyar sajtó.

 

 hirdetes_400x285  

Arról viszont igen, hogy a kisebbségi politizálás terén elért eredmények nem annak köszönhetők, hogy a Híd a jelenlegi kormány tagja, hanem annak, hogy a szlovák – magyar kapcsolatok kiválóan működnek. Azt is a sajtóból tudtam meg, hogy a két ország zavartalan együttműködésének köszönhetően jelentek meg a kétnyelvű vasúti táblák, az mentette meg a kis- és kislétszámú iskoláinkat. A hazai sajtó úgy tesz, mintha nem lennének eredmények. Sikereinket elhallgatja, a tényeket kiforgatja.

 

A rendszerváltás óta politikus vagyok. Sok mindent megéltem, a jelenlegi „mediális hajsza” azonban számomra is újszerű jelenség. Ennek legkézenfekvőbb bizonyítékai a mečiari amnesztiák kapcsán napvilág látott szövegek, illetve a Kisebbségi Kulturális Alapot kísérő vélemények.

 

(…) Talán arról (is) kellene szólnia a szlovákiai magyar közbeszédnek, hogy kormánypozícióból vagy a pálya széléről bekiabálva lehet-e eredményt elérni. A kulturális alapot elmarasztaló cikkek mellett, talán arról kellene hangoskodni, milyen módon kellene a legészszerűbb, a leghatékonyabb módon felhasználni azt a pénzt, amit a kisebbségi kultúrát támogató új rendszer biztosít.

(…)

Ebben a történetben fontosak a civil szervezetek, akik tevékenységükkel, véleményükkel, a közösségi igény megfogalmazásával segítik a politikai képviselet munkáját. Fontosak a szlovák-magyar államközi kapcsolatok, mert ha a két ország között konfliktus van, annak mindig mi isszuk meg a levét. De mindez édeskevés, ha nincs hatékony politikusi gárda, amelynek erős az érdekérvényesítési képessége. Szlovákia miniszterelnökét 2012 óta Róbert Ficónak hívják, 2010 óta Magyarországon is ugyanaz a miniszterelnök. A mi szekerünk pedig azóta halad, amióta a Híd kormányon van. (…)

 

A Jaroslav Rezníkre leadott szavazatok lehetőséget adnak a közmédia új vezérigazgatójának arra, hogy a fentebb említett egyenlőtlenségeket, a bérek között lévő különbségeket, a teljes lefedettséghez hiányzó frekvenciákat, a személyi állomány és a műszaki feltételek fejlesztését rendezze. Ennek megvalósítását a Híd és két koalíciós partnere garantálja.

 

Várjuk meg, merre pattan a labda…

 

Új SzóBugár Béla: Sikertörténet is lehetne

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!