A Smer és az SNS csupán vádaskodik, hogy ki lop többet az uniós alapból, míg Bugár Béla azon munkálkodik, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy ennek a kormánynak nincs alternatívája.

 

Emlékeznek Robert Fico stratégiájára, ami az egész Radičová-kormány ideje alatt működött? Fico akkor az egész Radičová-kormányra  ráaggatta, hogy egy tákolmánykormányról van szó, holott akkor a kormányt négy párt alkotta, beleértve a Most-Hidat. Fico addig-addig ismételgette mindezt, míg az emberek egy része elkezdett neki hinni. Mit ad Isten, 2016-ban pedig kénytelen volt egy sokkal inkább tákolmány kormányra rászorulni. Egy olyan kormányra, amelyikből a választások után rögtön távozott a szétesett Sieť, és amelyiknek még jelenleg is a tagja a veszélyes és instabil Andrej Danko.

 

Fico a hű Bugár Bélájával együtt most arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy ennek a kormánynak nincs alternatívája. Bármit is csinál ez a koalíció, ha szétlopja is az országot, akkor sincs más alternatíva. Bugár Béla pedig elsajátította ezt a kis nótácskát, és ugyanazt fújja az összes sajtótájékoztatóján. Ez azonban rendkívül veszélyes az egész ország erkölcsére nézve.

 

 hirdetes_810x300  

(…) Bugár Béla és Robert Fico talán birkáknak nézi a választókat, ha arról szeretnék őket meggyőzni, hogy nem fognak tudni más alternatívát választani.

 

(…)

 

Ami a kormány stabilitását illeti, mást sem látunk, csak azt, hogy a kormánykoalíció tagjai civakodnak és fölösleges vitákkal szennyezik a társadalmat. Ahelyett, hogy Szlovákiában megoldanák az egészségügy vagy az oktatásügy problémáját, az SNS és a Smer azon osztozik, hogy ki lop többet az uniós alapokból, kinek jut több, és ki milyen helyet foglal el az államigazgatásban. Az SNS alelnöke pedig nem szégyelli mindezt nyilvánosan is hangoztatni. Ahelyett, hogy megoldásokat kínálna a problémákra, összeesküvés-elméletekkel terhel minket. (…)

 

A legnagyobb hazugság, amivel a kormány Szlovákia lakosságát próbálja beetetni az az, hogy az istentelen lopásnak és a tehetetlen államirányításnak nincs alternatívája. Én azonban hiszek abban, hogy van itt olyan alternatíva, amiből az emberek igenis választhatnak, legyenek a választások akár két év vagy két hónap múlva.

 

DenníkN, Veronika Remišová: Najväčšia lož vládnej koalície Roberta Fica

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!