Egy Szlovákiában élő brazil lány: Sokan ignorálnak, mert azt hiszik, hogy cigány vagyok

Lillian Matias Rio de Janeiroból származik, de már 11 éve Szlovákiában él. Amellett, hogy a Lenovo számítástechnikai cégben dolgozik, a Portugál Intézetben portugál nyelvet tanít.

(…) Szlovákiát főként az atmoszférája miatt szerette meg. „Leginkább a nyugalom tetszik, valamint az, hogy az utcán kevés az ember, és minden könnyen elérhető. A természet pedig csodálatos” – mondja Lillian, ám a lelkesedése megcsappan, amikor az egyes szlovák emberek mentalitását kell értékelnie.

Azt hiszik, hogy cigány vagyok, ezért ignorálnak

   

„Rendkívül zárkózottak és félnek az idegenektől, vagy inkább attól, ami új. Sőt, vannak olyan szlovákok is, akik azt gondolják, hogy cigány vagyok. Előfordult, hogy segítségre volt szükségem az utcán, és egyszerűen ignoráltak még annak ellenére is, hogy már egészen jól beszélem a szlovák nyelvet”.

​(…) „Igyekszem mindezt úgy értelmezni, hogy Szlovákiának nagy problémái vannak az integrációval”. Lillian az új hazája és a Brazília közti különbségeket magában a két ország nagyságában látja.

(…)

„Ha összehasonlítom Szlovákiát Brazíliával, akkor nálunk sokkal nagyobb a káosz. Szlovákiában élvezem a csendet, a természetet és azokat a helyeket, amelyek szabadon látogathatóak. Szívesen járok túrázni és gombát szedni. Szlovákiát és Brazíliát nehéz összehasonlítani, hiszen két különböző országról és két teljesen más életstílusról van szó”.

​Az új országhoz új tradíciók is tartoznak, amiket az idegenek nagyon nehezen szoknak meg. (…) „A húsvéti locsolkodás az egyetlen olyan hagyomány, amit talán sosem fogok megérteni. Hogyan lehet valaki hálás azért, hogy télen leöntik vízzel, és a tetejébe még csokit és pénzt is kérnek érte?” – teszi hozzá nevetve.

 „Ti zárkózottak vagytok, mi meg egy másik végletet képviselünk”

A mentalistát illetően a szlovákok jóval zárkózottabbak a braziloknál. „Mi egy másik véglethez tartozunk, hiszen túlságosan is nyitottak vagyunk” – mondja. Lillian szerint a szlovákok akkor kedvesek, amikor nem zárkóznak el az elől, hogy idegeneket is megismerjenek.

(…)

Lilli legrosszabb élménye abból az időszakból származik, amikor még nem beszélte jól a nyelvet.

Lillian rossz vonatra szállt fel, így Dunaszerdahelyen kötött ki. „A telefonomat a munkában felejtettem, késő volt, és egyetlen vonat sem ment Pozsony felé. Haza kellett telefonálnom, hogy valaki jöjjön el értem. Aprókra volt szükségem, de csak papírpénz volt nálam. Megpróbáltam megkérni az embereket, hogy váltsák fel nekem a pénzt, de vagy ignorálta, vagy elfutottak előlem. Valószínűleg azt hitték, hogy meg akarom őket lopni. Szerencsére volt ott egy hajléktalan, és éppen ő volt az, aki a papírpénzt fel tudta nekem váltani aprókra, így sikerült hazatelefonálnom.”

„Ha valamit megváltoztathatnék Szlovákiában, akkor az biztosan az lenne, hogy az emberek ne ítéljenek a kinézet alapján. Inkább igyekezzenek megismerni az illetőt. Így biztosan találnak benne valami különlegeset, esetleg hasznosat saját maguk számára is” – mondja Lilli.

HNonline.sk, Brazílčanka Lilly: Niektorí sa boja cudzincov, iní myslia, že som „cigánka” a ignorujú ma