(…)

Az állam vállalkozó ötletei mindig kiemelt figyelmet érdemelnek. Arról tanúskodnak, hogy eltérnek küldetésüktől – jól igazgatni az államot és olyan gazdasági környezetet teremteni, hogy a magáncégeknek megérje vállalkozni. Így hozható létre erős konkurencia, amely magas minőséget eredményez elfogadható árakért.

 

Drágább és rosszabb, de támogatásokkal

 

Ehelyett a kormánykoalíció Andrej Danko kezdeményezésére nekimegy a második közlekedési vállalatnak is. Még emlékszünk rá, hogyan hangoztatta, hogy „a sárga vonatoknak el kell tűnniük Szlovákiából”. És láss csodát, karácsonyra tényleg eltűntek.

 hirdetes_810x300  

 

A Pozsony-Kassa szakaszon 9 euróért közlekedő sárga IC-vonatok helyett azóta piros állami IC-n utazhatunk. Az utazás ugyan kétszer annyiba kerül, de ezért cserébe az adónkkal támogathatjuk, a cseheknél ezt nem tehettük meg. Ráadásul jóval kevesebb hely van a vonatokban, gyakran csak pár kocsiból áll.

 

Amikor kiszorította a sárga csehet kedvenc vonaláról, Andrej Danko újabb hadjáratba kezdett. A nemzeti légitársaság Pozsony, Poprád és Kassa között repülne. Vakmerő álmához Fico kormányfőt is fellelkesítette. Veszünk egy-két repülőt, biztosítjuk a rendszeres légi közlekedést, mondta a rádióban.

 

Egy-kettő

 

Csak hogy ne felejtsük el. Egy sugárhajtású repülőgép csaknem 100 millió euróba kerül. A légcsavaros körülbelül feleannyi. Természetesen lehet venni használtakat is. Ruttkán majd karbantartják, átöltöztetjük nemzeti színekbe és repülhet is.

 

Senki nem érti, mire lenne jó. a Kassa-Pozsony (és tovább Prága) szakaszon már naponta repül a cseh légitársaság légcsavaros ATR repülőgépe, 50 vagy 75 utassal. A járat eléggé foglalt, de minden bizonnyal továbbra is veszteséges. Az állam nem támogatja. A csehek is azért üzemeltetik, mert szlovák utasokat visz a Prágából induló járatokhoz.

(…)

 

Aktuality.sk – Komentár Petra Kremského: Keď Danko zháňa lietadlá

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!