Ismerve a történelem logikáját, az Európai Unió vezetése által mérhetetlenül felgyorsított egyesülés nemcsak számunkra és a közép-európai országok számára, hanem az EU bevándorláspárti része szempontjából sem célszerű. Mégpedig azért, mert a nemzetállamok védekező ösztöneit aktiválja, életre hívja. A bajok egyik legfőbb forrása, hogy az unió nem maradt gazdasági közösség, ahogy annak idején indult és jó pár évig közmegelégedésre működött. Ahelyett azonban, hogy haladt volna tovább a bevált mederben, belekavarodott egy tisztázatlan, zavaros ideologikus döntési helyzetbe.

 

(…)

 

Mára abszurd módon egy sor kérdésben erősebben jelenik meg a központosítás az unióban, mint az Amerikai Egyesült Államokban. Lehetséges, hogy húsz-harminc év múltán eljutna az egységesülés ilyen magas fokára az EU, ám tudomásul kellene venniük Brüsszelben: még nem tart ott a folyamat.

Mérhetetlen károkat okoz ez a siettetés. Közben felerősödtek a bevándorlást támogató törekvések, miután azt hiszi az unió vezetése, hogy ez is a céljaikat szolgálja. Nem foglalkoznak azzal, hogy az általuk beinvitált migránsok már eddig sem tudtak és nem is akartak integrálódni. Feltehetőleg úgy vélik, hogy az illegális bevándorlók is segítenek megregulázni a renitens, az unió eredeti dokumentumaihoz, hatályos jogrendszeréhez ragaszkodó nemzetállamokat.

 hirdetes_810x300  

(…)

A helyzet viszont az, hogy a történelem során mindig megbuktak az olyan voluntarista tervek, amelyek a természetes fejlődést fel akarták gyorsítani, illetve semmibe vették a nemzetek, országok eltérő fejlődését, hagyományait, szokásrendszerét.

(…)

Nekünk azonban olyan emlékeink vannak az önvédelmi harcainkról, amelyek ébren tartották nemzeti öntudatunkat. Az oszmán török hódítók elleni 250 éves küzdelem mély nyomot hagyott a magyar néplélekben, egyben olyan történelmi előképekkel szolgált, amely a muzulmánokkal kapcsolatos illúzióktól, naivitástól a mában is megóvnak bennünket.

A történelmi Magyarországon a nemzetiségekkel való hosszú távú együttélés és keveredés is osztályrészünkül jutott a népességet állandóan apasztó háborúskodások közepette. Az ország jellegzetességévé vált, hogy bizonyos területeken, főként a határvidékeken kisebbségbe került a nemzetiségekkel szemben a többségi magyar népesség. A tendenció­zus beállításokkal szemben, minden esetenkénti perpatvar ellenére rengeteg lojalitás halmozódott fel a magyar társadalomban a nemzetiségek iránt – a közös Kárpát-medencei otthon miatt is.

Nem véletlen, hogy sohasem indítottak a magyarság ellen általános lázadást. Ez amiatt is figyelemre méltó, mert a javarészt volt gyarmattartó nyugati országok többségéről mindezek nem mondhatóak el.

(…)

Magyar IdőkBoross Péter: A történelem megbünteti a hagyománytagadókat

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!