Tizennégy év után egy régi ügyben új korszak kezdődik. Ha a Gorillaügy nyomozói szabad kezet kapnak, a Smernek is gondjai lesznek.

 

Az SDKÚ fiktív adakozóiról szóló 2004-es ügyben zajló nyomozás újraindítása – amely Trnka, az ügyészség egykori vezetője miatt zátonyra futott – talán szándékosnak tűnhet. A kulisszák mögött most majd olyan hírek kezdenek terjedni, amelyek szerint a Smer így akarja megakadályozni Mikuláš Dzurinda visszatérését a nagypolitikába.

 

Vagy esetleg az egyébként már halott SDKÚ szekrényéből kirángatott csontvázakkal akarja elterelni a figyelmet a jóval súlyosabb botrányokról, mint amilyen a Bašternák-ügy (Milan Kňažko).

 

 hirdetes_810x300  

Valójában mindkét fenti felvetés téves. Az SDKÚ fiktív támogatóinak ügyét a Gorilla nyomozócsoport indította újra. És ez a csapat nem ápol túl jó viszonyt a rendőrség vezetőivel.

 

A régi jobboldal

 

Az egyik oka az ügy újbóli megnyitásának Pavol Rusko tevékenységének feltárása, ami nem tetszik a befolyásos oligarcháknak sem (…). Az elképzelés, hogy a Gorilla-ügyet Tibor Gašpar parancsára nyitották meg újra abszurd és teljesen elrugaszkodott a valóságtól.

 

A mostani offenzíva valódi oka sokkal prózaibb: a nyomozók úgy döntöttek, hogy feltárják az összes olyan párt finanszírozását, amelyek szerepelnek a Gorilla-ügyiratban. Vagyis az SDKÚ-ét, a KDH-ét és az MKP-ét is, amit akkor Bugár Béla vezetett. A Gorilla ugyanis arról is ír, hogy a privatizáció után járó províziókból az úgynevezett régi jobboldal pártkasszáiba is jutott.

 

Fotó forrása: Centrum.sk

 

A Smer szponzorai

 

A nyomozócsoport szeretné átvilágítani a Smer finanszírozását is, a párt állítólagos támogatóiról – köztük van a Penta is, amelyről szintén szó van a Gorilla-ügyiratban – szóló információk alapján. Hogy mire jutnak, azt egyelőre nehéz megállapítani, de kötelességük lépni, ha új információkra tesznek szert.

 

Az SDKÚ esetében a tanúk már terhelően vallottak a párt egykori pénztárosáról, Palackáról, és meg is jegyezték, hogy a pénzeket a párt átmoshatta a szem előtt lévő támogatókon is. A rendőrség nagyjából 200 embert hallgatott ki. Többségük azt állítja, hogy Dzurinda pártjának semmilyen pénzt nem adott. Palackát az ügy kulcsfontosságú „tanúja” azonban egyelőre nem hallgatták ki.

 

Taktikai manőver

 

A províziók többsége – beleértve a Gorillában szereplőket is – nyilván külföldi számlákon végezte, de ez nem jelenti azt, hogy az SDKÚ nem nyomta át a pénzeket szlovákiai fekete befektetési alapokon.

 

Még a Pavol Rusko által a maffiánál megrendelt Silvia Volzová elleni gyilkossági kísérlet sem köthető hivatalosan a második Dzurinda-kormány privatizációihoz. De Ruskon keresztül a nyomozók fontos személyekhez juthatnak  el, akik nagyban csalták el az állami vagyont, és zsíros províziókat fizettek ki az érintett politikusoknak, hivatalnokoknak, vagy épp az úgynevezett öreg jobboldal pártjainak pártkasszájába.

 

Aktuality.sk, Komentár Mareka Vagoviča: Prečo polícia otvorila financovanie SDKÚ

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!