Érdekes, mit tesz az élet és a hatalom néhány emberrel. Sólymos László Csemadokosként, később – az én elnökségem idején – járási MKP elnökként tisztességes embernek tűnt. Azután az ő esetében is jött a pénz: vállalkozó lett, zsarolható, újabban pedig miniszter – és arrogáns. Nem ért a környezetvédelemhez – de ez lenne a kisebb baj. Monika Beňová azt mondta nekem, hogy ha más semmit nem tud elintézni, legalább a csallóközi magyar emberek egészségére tekintettel lesz. Úgy néz ki, hogy ez sem valósul meg.

 

Most azt közölte komáromi családi lapjukkal (bumm), hogy én tegnapelőtt egy brüsszeli találkozón azt mondtam volna, hogy a kapszulás megoldás jó a vereknyei hulladéklerakat ügyének kezelésére.

 

Az ellenkezője az igaz. Kurilla államtitkárral folytattunk egy eszmecserét Brüsszelben, ahol az államtitkár váltig azt akarta elérni, hogy a Petíciós Bizottság illetékesei nélkülem tárgyaljanak az ügyről. Ezt nem tudta elérni, a bizottság vezetői azt mondták, vagy velem együtt tárgyalnak, vagy egyáltalán nem. A posztkommunista trükk nem jött be.

 

 hirdetes_810x300  

A tárgyalásról feljegyzés készült, amelyben épp a Sólymos állításával ellentétes mondat szerepel: Kurilla államtitkár nem zárkózott el az elől, hogy átértékeljék a minisztérium álláspontját, s az összes veszélyes vegyi anyagot elvigyék Vereknyéről. Mivel azonban ez a drágább módszer, több pénzt kérnének az Európai Bizottságtól ennek finanszírozására.

 

Ma 4 EP képviselő kollégámmal épp abban egyeztünk meg, hogy a jövő héten megkeressük Juncker elnököt és átcsoportosítást kérünk erre a prioritásra – ha már a tehetetlen minisztérium ezt nem képes elintézni (Beňová, Štefanec, Mikolášik, Maňka és Csáky). A témát én javasoltam a kollégáknak megvitatásra.

 

(…)

 

S most a lényeg: nem az a legnagyobb baj, hogy egy miniszter szánalmasan hazudik (az is baj persze), hanem az, hogy ezt a saját semmittevése és hozzá nem értése alátámasztására akarja felhasználni úgy, hogy EMBEREK EZREINEK AZ EGÉSZSÉGÉT TESZI KI VESZÉLYNEK. A milliomos miniszter fütyül arra, hogy ártalmas vizet fognak-e inni a csallóközi magyarok. Ez felháborító!

(…)

 

 

Csáky Pál: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!