(…)

„Az önrendelkezés merő frázis. […] Minden, e háborúból fakadó területi rendezésnek az érintett lakosság érdekében és javára kell történnie” – jelentette ki az [amerikai] elnök a kongresszusban február 11-én. Nos, nem Wilson elveiben volt a hiba, hanem abban, hogy ő maga sem ragaszkodott hozzájuk, a döntések, az új határok pedig súlyosan megsértették a szép elveket.

 

Lehetett e jobban eltérni az önrendelkezés eszméjétől azzal, hogy a Magyarországtól elvett területeken a győztesek sehol sem engedélyezték a népszavazást, amit az Apponyi vezette magyar küldöttség kért?

 

(A soproni népszavazásra később, egy sikeres katonai és diplomáciai akció eredményeként került sor.) A nemzeti önrendelkezés elve az 1938-41-es európai határváltozások kapcsán merült föl, de végül katonai fenyegetés és beavatkozás teremtett fait accomplit.

 

 hirdetes_810x300  

Az ENSZ Alapokmányában két helyen is szerepel „a népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog”, és ez volt a jogi alapja az európai gyarmatok függetlenné válásának az 1960-as években. Az emberi jogok két 1966-os egyezségokmánya egyértelműen kimondta, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre”.

 

Ezt azonban tompította az ENSZ Közgyűlése, amikor 1970-ben nyilatkozatban rögzítette, hogy korlátlan önrendelkezési joggal csak a gyarmati vagy más idegen uralom alatt levő népek élhetnek. A határozat szerint erre a jogra hivatkozva nem szabad támogatni vagy ösztönözni azokat a törekvéseket, amelyek „szuverén és független államok teljes vagy részleges felosztására, területi integritásuk és politikai egységük megsértésére irányulnak”.

 

Vagyis az önrendelkezés joga nem mindenütt érvényesül. 1945 óta próbálják a világháború győztes nagyhatalmai, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai (USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország – a szerk. megj.) fenntartani az általuk kreált államrendszert és határokat, de nem tudták megakadályozni több föderáció felbomlását – hallgatólag elismerve az önrendelkezés jogát.

 

1991-ben az is felmerült, hogy Jugoszlávia utódállamai közös megegyezéssel megváltoztathatják határaikat, de a nagyhatalmak ezt akkor is, később is – félve a precedenstől és láncreakciótól – elutasították.

 

Üdítő kivétel az Egyesült Királyság: amikor Skócia lakóinak egy része bejelentette igényét állami önállóságának visszaállítására, a londoni kormány nem katonaságot küldött a „szeparatisták” ellen, hanem kiírta a népszavazást. (…) Spanyolország viszont nem kockáztat meg egy népszavazást Katalóniában.

 

Európában csak kismértékben változnának a határok, ha népszavazás útján ezt engednék a kormányok. De a lakosság kevertsége folytán még így sem jönnének létre nemzetállamok. Van azonban egy jó megoldás:

 

kulturális és – ahol indokolt – területi autonómia. Kossuth Lajos óta sok jó javaslat, majd jól működő példa született erre, de Európa keleti felén a türelmetlen többség hallani sem akar róla. Pedig ideje volna elővenni Wilson százéves elveit.

 

Heti Válasz, Az önrendelkezés szelektív elve

Az írás a Heti Válasz nyomtatott kiadásának január 25-i számában jelent meg.

Nyitókép: mno.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!