A határvédelem a fontos, és nem a kötelező kvóta. Ha ugyanis zárjuk a határokat, senki sem juthat be engedély nélkül, így nem is lesz kit szétosztani.

 

Aki még engedélyezi migránsok belépését az országába, az tartsa is meg őket, viselje is a gondjukat. Arról meg végképp szó sem lehet, hogy a javát kiválogatja, a többit meg ide küldi. De arra is fel kell hívnom az Önök figyelmét, hogy időközben egy új vitatér is megnyílt. Az ENSZ a fejébe vette, hogy az év végéig tető alá hoz egy nemzetközi megállapodást a migrációról. A szerződés tervezetet vitára bocsátották.

 

Az Egyesült Államok már el is hagyta a tárgyalóasztalt, mert szerinte a javaslat reménytelenül bevándorláspárti és határvédelem-ellenes. A mi önbizalmunk jobb állapotban van, ezért mi úgy döntöttünk, egyelőre maradunk a tárgyalóasztalnál, és megváltoztatjuk a készülő szerződés szövegét.

 

 hirdetes_400x285  

Mit is akar az ENSZ? Az ENSZ el akarja fogadtatni, hogy a bevándorlás és annak elősegítése kedvezően járul hozzá a gazdasági növekedéshez és a jóléthez. Európából nézve ez nyilvánvalóan ostobaság, olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy az influenzajárvány jó dolog, mert kedvezően járul hozzá az emberek egészségéhez és közérzetéhez.

 

Az ENSZ szerint biztonságos és szabályozott bevándorlási útvonalakat kell létrehozni Európában. Az ENSZ szerint minden európainak kötelessége segíteni a hozzájuk érkező bevándorolókat a letelepedésben, és a munkavállalásban.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Értjük mi, hogy az ENSZ tagállamainak úgy 80 százaléka inkább migránsokat kibocsátó ország. De nem azért hoztuk létre az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy szembe forduljon velünk, és olyasmit erőltessen ránk, ami tönkretesz bennünket.

 

Azt is mondja az ENSZ, hogy meg kell szüntetni azokat a jogi és fizikai akadályokat, amelyek gátolják a bevándorlók átkelését a határokon. Kihúzhatjuk magunkat, ez a kerítésről szól, ezt egyenesen nekünk címezték.

 

Érdekes módon, ezek a javaslatok a legtöbbször olyan emberektől származnak, akiket testőrök védenek, páncélozott autókban járnak, magas kerítés veszi körül a házukat, és biztonsági rendszer védi őket a nap 24 órájában.

 

Mi inkább azt javasoljuk, először ők szereljék le a kapukat, bontsák le a kerítésüket, és küldjék el az őreiket. Azt javasoljuk, akkor folytassák a tárgyalásokat, ha a kísérlet sikerült, és ők még mindig életben vannak. Ha a kísérlet mégsem sikerül, szívesen adunk nekik menedékjogot Magyarországon. (…)

 

 

Részlet Orbán Viktor 20. évértékelő beszédéből

Nyitókép: Budapest, 2018. február 18. Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelõ beszédét tartja a Várkert Bazárban 2018. február 18-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!