Szombaton olyan bejegyzést tett közzé a facebookon, amelyet több százan osztottak meg. Azt írta, hogy Fico kifinomultabb, mint Mečiar, angolul beszél, tudja használni az evőeszközöket, de úgy végzi majd, mint Mečiar. És ez a hasonlat az elmúlt napokban bekövetkezni látszik. (…)

 

Az a bejegyzés nagyon koncentrált formában jelent meg. Évek óta mondom, hogy Fico ugyanazt a réteget szólítja meg [mint Mečiar], ugyanazokkal az eszközökkel – demagógiával, populizmussal, osztogatással. Úgy hazudik, ahogy azt Mečiar tette, ugyanúgy él vissza hatalmával, még ha kifinomultabban teszi is – vagyis óvatosabb módszerekkel –, de még ez sem mindig van így.

 

A kettejük közti hasonlóság abban is megmutatkozik, hogy ugyanolyan típusú emberekkel vették magukat körbe. Mečiarnak ott volt Lexa, Ficonak Kaliňák. Úgy ahogy Mečiar is harcolt Kováč elnökkel, Fico is harcol most Kiskával. Fico és Mečiar is politikai eszközként használják Soros nevét, ami abszurd. De több is van, például Mečiarnak is megvolt a maga „Legelője”, Ficonak ott vannak a nőnapi pártrendezvények.

 

 hirdetes_810x300  

(…)Ön négy kormányban is ott volt, jól ismeri Bugár Bélát és Lucia Žitňanskát. Gondolja, hogy Fico kibírja és továbbra is kormányfő maradhat?

 

A következő napokban, hetekben biztosan kormányfő marad. Fico és Kaliňák azonban már mindketten politikai hullák. Nem tudom, milyen hosszan lesznek még pozícióban. (…) Vlado Krivý szociológus 1997-ben Szlovákia és régiói című könyvében jól állapította meg, hogy a választók alappreferenciái évtizedek óta nem változnak.

 

Bugár Bélát hosszú ideje ismerem. Ő egy politikai zsonglőr, ami azt jelenti, hogy csodálom. Megkerülve kezdem a választ. Figyeltem a kormányfő sajtótájékoztatóját (csütörtökön – a szerk. megj.) és reggeltől azt olvastam, hogy milyen stratégiája van Ficonak, hogy tartja magát két éve az előtérben, mennyire kézben tartja a dolgokat. Nekem Fico viselkedése most inkább zavarról, pánikról és improvizációról árulkodott. Ennek bizonyítéka a szerda délután sajtótájékoztatón bemutatott rögtönzése, amikor hirtelen rákérdezett Sorosra.

 

Csak rákérdezett, de utána már visszavonulót is fújt, és a Most-Híd iránti bizalmát hangsúlyozta, amellyel tárgyalni akar a kormány megtartásáról. A Soros-kártya előhúzása elfogadhatatlan volt és a most-hidas politikusok közül sokan így is reagáltak rá. Ez arról árulkodik, hogy Fico pánikol. Őt ez már nem érdekli, csak nem akar úgy távozni, ahogy azt mások szeretnék kikényszeríteni belőle. Úgy akar elmenni, hogy tiszteljék. De ez már a végjáték.

 

(…) Bugár helyett nem beszélhetek, de az a Žitňanská, akit én ismerek, lehetetlennek tartja majd, hogy a koalícióban maradjon, hacsak nem vállalnak egyesek politikai felelősséget. (…) Tudja, én nem tartoztam azok közé, akik azt mondták, hogy más kormány is létrejöhetett volna. De újra azt látjuk, hogy nem volt véletlen, hogy ez a kormány úgy jött létre, ahogy. Pár nap alatt sütötték ki, és azok, akik korábban Fico ellenzéke voltak, (…) nem hoztak létre egy olyan feltételrendszert, amivel meggyengítethették volna a Smert. (…)

 

A Smeren és Most-Hídon kívül az elmúlt napokban főleg Matovičot és Sulíkot láthattuk. Mit gondol, Szlovákia számára jobb alternatívát jelentenének ők Hlinával és Kollárral, mint a Fico-Bugár-Danko hármas?

 

Ez egy dilemma. Ennek ellenére azt gondolom, hogy igen. Azok után, ami történt és ami kiderült, és főleg, ahogy arra Fico reagált, egyszerűen jobb megoldás nincs. A politikában ez gyakran van úgy, hogy nincs jó és rossz megoldás, csak rossz és még rosszabb. A legrosszabb megoldás ma Szlovákiára számára, ha marad Robert Fico kormánya. (…)

 

Denník N, Ivan Mikloš: Fico a Kaliňák sú už politické mŕtvoly

Nyitókép: DenníkN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!