Ott állt, észrevétlenül. Hirtelen megtelt a tér. Mindenki aggódott, hogy nem lesz-e valami. Hogy nem szabadulnak-e el az indulatok. És akkor felment a pódiumra. Ján Kuciak testvére, Mária. A barátja segítette. Félénken felolvasta a család üzenetét. Arról, hogy sokáig gondolkodott, eljöjjön-e. Hogy bizonytalan volt, otthagyja-e a szülőket, akiknek most nagy szükségük van rá.
Beszélt. Beszélt arról, hogy az emberek miatt jött el, akik az egész teret megtöltötték. Köszönte nekik.
Aztán lejött a pódiumról, és szinte összeomlott. Sírt, a barátja pedig átölelte. Senki nem próbálta megzavarni. Az újságírók sem. Az az 50 000 ember miatta volt ott. Ő pedig sírt és reszketett.
Benetin elénekelte a himnuszt. Az egész tér a mobiltelefonjaival világított, az emberek lassan elindultak hazafelé. És ekkor véletlenül felém fordult. A kezeimet még mélyebbre dugtam a zsebembe és mondtam: Csodálom Önt, hogy volt elég ereje ennyi ember előtt fellépni. Köszönöm önnek, sokat jelent ez mindannyiunknak. Értelmet kell, hogy kapjon. Ön miatt.
Rám pillantott, majd újra sírni kezdett, a barátja pedig még erősebben szorította magához. Több mint 50 000 ember volt ott. Több mint 89-ben. Máriát, a testvérét és annak barátnőjét elvitték a rendőrök. Róbert Bezák érsek nézte Mária Trošková meztelen plakátját, és ezt mondta: Mindennek van határa. Senki egyetlen kockakövet sem dobott el.
Matúš Kostolný: Facebook
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.