A kormánypártok megpróbálják majd lebeszélni az embereket a [választási ciklust lerövidítéséről szóló] referendumról. Hiszen 2016-ban négy évre szereztek mandátumot a választóktól, és ezért nem látják okát az előrehozott választásoknak.  (…)

 

A kérdés az, hogy minek kellene történnie ahhoz, hogy a kormánypártok legitimnek tekintsék az előrehozott választásokat? Nem elég hozzá egy oknyomozó újságíró meggyilkolása, aki intenzíven dolgozott a kormány, a politikai pártok, az oligarchák és a maffia kapcsolatainak feltárásán? (…) Vagy az, hogy már a nyomozás elején durva hibákat követettek el?

 

Fennáll az alapos gyanú, hogy a NAKA, amely a Smerhez vagy az állami apparátushoz közeli biztonsági magánvállalattal van összeköttetésben, közvetlenül vagy közvetve megpróbálja eltüntetni a nyomokat, amelyek segítségével fel lehetne deríteni a Ján Kuciak által megírt ügyeket.

 

 hirdetes_400x285  

(…) Ilyen körülmények között a jelenlegi kormánykoalíció legitimitása erősen megkérdőjeleződik. , mert a mögötte álló struktúráknak érdekében állhat, hogy a meggyilkolt újságíró által feltárt ügyeket ne vizsgálják ki.

 

A kormányhatalom legitimitása megkérdőjeleződött. Pont.

 

Ugyanilyen fontos a kormány üzenete a választóknak:

 

„Az egyetlen jogotok négy évente egyszer választani, minden másra itt vagyunk mi. Felejtsétek el a közvetlen demokráciát. Mi tudjuk, mire van szüksége az embereknek. Biztonságra és stabilitásra, nem az előrehozott választások káoszára”

 

Nagyon szomorú üzenet. Egy jól működő társadalom nem ilyen. Mert minél több szabadságot és felelősséget biztosít az embereknek, annál stabilabb és összetartóbb lesz. (…)

 

Ezért minden választás és népszavazás a hatalom legitimitásának megkérdőjeleződésekor jó és hasznos lépés. Félniük csak azoknak kell, akik hatalmon vannak, és félnek, hogy elvesztik a bársonyszéket.

 

Az új kormány nem feltétlenül lesz stabil. De nem is kell annak lennie. A karhatalom instabilitása pozitívan is hathat a társadalomra, mert az embereknek ad teret a korrekciókra és az új megoldások felfedezésére.

 

Nem az a lényeg, hogy az előrehozott választások egy évvel a rendes választások előtt lesznek-e. Az a fontos, hogy az embereknek feltétlenül szükséges véleményt nyilvánítaniuk egy ilyen rendkívüli helyzetben: támogatásukról biztosítani a választott pártot. (…)

 

Fontos lenne támogatni az öntudatot, miszerint az emberek döntenek, és nem csak négyévente egyszer. Mert náluk a hatalom. Nem a politikusoknál.

 

Aktuality.sk, Referendum by bolo právne aj politicky čistým riešením (názor)

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!