Csóti György: Ideje végre felemelni a fejünket

Valamelyik külföldi utamon egy hét-nyolc éves kislány, aki nem beszélt magyarul, megkért, énekeljem el a magyar Himnuszt. Némi hezitálás után, összeszedve minden énektudásomat, elénekeltem. Figyelmesen hallgatott, majd amikor befejeztem, csodálkozó szemekkel a következőt mondta: „Nagyon szép, de miért ilyen szomorú?”

Mi, magyarok, vagy ötszáz éve búsulva vigadunk, búsulva ünnepelünk, búsulva emlékezünk, búsulva élünk. Énekeink, dalaink, nótáink legtöbbje szomorú. Sírva vigad a magyar – mondják, és ez sokszor így is van. Volt is miért sírnunk az elfecsérelt évszázadok miatt, a bennünket méltánytalanul sújtó balsors okán. Időnként azért mi is adtunk okot szenvedésünkre.

Ideje azonban végre felemelni a fejünket. Hibáink és mulasztásaink mellett sokat adtunk az emberiségnek, mindenekelőtt Európának. Közhelynek számít már, hogy miközben saját létünket védtük az oszmán hódítással szemben, a keresztény Európát is védtük egyidejűleg. Rákóczi és Kossuth a szabadság jelképeivé váltak kontinensünkön és az Újvilágban.

   

(…)

A XX. században a (nemzetközi) közhiedelemmel ellentétben mindig jót akartunk, a szabadság, testvériség vezérelte gondolatainkat, de sokszor gyengék vagy ügyetlenek voltunk e szerint cselekedni. (…)

A trianoni békediktátum után, a modern kori történelemben példátlan országcsonkítást követően, csodával határos módon, Bethlen István és Klebelsberg Kunó vezetésével tíz év alatt talpra állt az ország. A magyarok egyharmada idegen fennhatóság alá került, nyersanyagkincsünk nagy része az utódállamok martaléka lett, korszerű infrastruktúránk minden szegmense használhatatlanná vált, százezrével menekültek a magyarok az elcsatolt területekről a maradékországba.

Mégis felemelkedtünk a világ csodálatára. Abban a történelmi helyzetben azonban az irredenta politikának nem volt alternatívája, a nyugati demokrá­ciák közönye miatt a rossz oldalra sodródtunk, ezért hírnevünk ismét gyorsan megkopott.

Az ország a német megszállásáig, 1944. március 19-ig menedékhely volt lengyeleknek, zsidóknak, elmenekült francia hadifoglyoknak és másoknak. Horthy Miklós számtalanszor szembeszállt Adolf Hitlerrel háborús lépések, embertelen cselekmények megakadályozása érdekében. Nem úgy, mint a román Ion Anto­nescu, a szlovák Jozef Tiso vagy a francia Henri Pétain marsall, akik Hitler kegyét keresve éltanulóként üldözték és deportálták a zsidókat.

Magyarországon „csak” a náci megszállás után indultak el a halálvonatok, de Horthy Miklósnak még ilyen körülmények között is sikerült Koszorús Ferenc tábornok segítségével megmenteni a budapesti zsidóságot a tömeges pusztulástól. Szégyen és megbocsáthatatlan, amit Szálasiék elkövettek, de ők csak egy maroknyi gazembert jelentettek. Ilyenek mindig és mindenhol voltak a történelemben.

(…)

Mindennél többet mondanak Albert Camus 1957 októberé­ben, Párizsban elhangzott szavai: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.”

(…)

Sajnos ma is sokan járnak lehorgasztott fejjel. Szemük sarkából nyugatra sandítanak, mintha (még mindig) ott lenne az ideális világ. Bedőlnek olyan aljas praktikáknak, mint a budapesti olimpiarendezés lehetőségének megfúrása. Ezért ma is számba kell venni, hol is állunk a világban.

A múltunk miatt nincs okunk szégyenkezésre, sőt büszkék lehetünk rá. A jelenkor küzdelmei az elmúlt nyolc évben egyre több sikert hoznak. Az új évezred első évtizedének végén világméretű válságba került a XX. század második felében még sikeres gazdasági modell: pénzügyi világválság és európai gazdasági vergődés vette kezdetét. A kiutat megint mi mutatjuk meg.

A Magyarországon 2010 nyarától elkezdett, úgynevezett unortodox gazdaságpolitika, a munka becsületének helyreállítása (szemben a spekulánsokkal), a hazánkban átlagon felüli profitot szerző bankok és multinacionális cégek megadóztatása, a hasonló indokoltságú rezsicsökkentések, a családcentrikus társadalompolitika, az európai keresztény értékrend helyreállítása az országot emelkedő pályára állította.

(…)

Ha az országgyűlési választások után folytatni tudjuk a munkánkat, befejezni az elkezdett folyamatokat, tovább nő az ország nemzetközi elismertsége, erősödik nemzeti érdekérvényesítő képességünk. Ez kisugárzik a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségekre, a magyar nemzet elválaszthatatlan részeire, elősegíti önrendelkezési törekvéseik megvalósítását.

Végre ismét jó lesz magyarnak lenni, bárhol a világon. Végre felemelhetjük a fejünket, bárhol is éljünk. Büszkén vállalhatjuk múltunkat is, jelenünket is, és bizakodva nézhetünk a jövőbe. Nem kell szomorúan énekelni, sírva vigadni.

A Himnusz azért maradjon meg nemzeti imának, éneklése közben ­könnybe lábadhat a szemünk, de a Szózatot dacos büszkeséggel, elszánt akarattal énekeljük! Legyünk lendületesek, bízzunk önmagunkban és jövőnkben. Beszéljünk egymásnak és a világnak sikereinkről. Egymás szeretete és megbecsülése adjon erőt a további ország- és nemzetépítő munkához.

Emeljük fel végre a fejünket! Hozzanak a következő esztendők új magyarságképet a világnak: derűs, büszke, magabiztos és továbbra is okos, kreatív, szorgalmas nép legyünk. Ehhez csak megfelelő helyre kell tenni az X-et április 8-án.

magyaridok.hu – Csóti György: Új magyarságkép a világbnak

A szerző a Nemzeti Jogvédő Intézet igazgatója

Nyitókép: magyaridok.hu