Bár a jogorvoslati határidő még nem járt le, de minden szavazatot megszámoltak: végre érdemes megnéznünk, hogy a 2018-as választáson leadott voksok a korábbi választásokkal, elsősorban a négy évvel ezelőttivel összehasonlítva mit mutatnak az egyes pártokról.

 

 

1. 2018-ban – a 225 ezer levélszavazatot nem számítva – 5,5 millióan szavaztak, ez 2002 után a második legnagyobb részvétel. 2014-hez képest 588 ezerrel nőtt az érvényes szavazatot leadók száma. (…)

 

 hirdetes_400x285  

2. Messze a legnagyobb mértékben a Fidesz tudta növelni a szavazóinak a számát: 2014-hez képest 466 ezer új szavazójuk lett. Ez nagyobb bővülés, mint amire 2006 és 2010 között a párt képes volt. (…)  Ez volt sorozatban az ötödik választás, amikor a Fidesz 2 milliónál több szavazatot szerzett: azaz 16 éve folyamatosan tartja a Fidesz magabiztosan 2 millió felett a táborát.

 

 

3. A Jobbik eddigi történetének legjobb eredményét érte el a leadott szavazatok számát tekintve (arányában a 2014-es eredmény jobb volt: most 19,8 százalék a hazai szavazatokat tekintve, akkor 20,7). 2014-hez képest minimálisan, 73 ezerrel növeltéka szavazótáborukat.  (…)

 

4. Az LMP szintén eddigi történetének legjobb eredményét érte el: 2014-hez képest 134 ezerrel több szavazatot kapott, de még a 2010-es eredményét is felülmúlta közel 20 ezer szavazattal. (…)

 

5. A leadott szavazatok számát tekintve a választás legnagyobb vesztese a baloldal. Négy évvel ezelőtt az MSZP, a DK és az Együtt közös listán indult, most külön mérettették meg magukat. Hárman együtt – radikálisan növekvő részvétel mellett – 263 ezerrel kevesebb szavazatot kaptak, mint 2014-ben. (…)

 

6. A baloldal veszteségéhez bizonyára hozzájárult, hogy a Momentum 174 ezer, a Kutyapárt pedig 99 ezer szavazóval jelent meg a magyar politikában. (…)

 

7. A széttagolt ellenzéken belül az új pártok összességében lényegesen jobban szerepeltek. A politikusok által gyakran emlegetett „XXI. századi” pártok, azaz a Jobbik, az LMP és a Momentum együtt 1 millió 667 ezer szavazatot kaptak, de talán ide számíthatjuk még a Kutyapárt szavazatait is (1 millió 766 ezer). A „régi baloldal” pártjaira, azaz az MSZP-re és a DK-ra közösen 989 ezren szavazatak. (…)

 

8. Nem tárgya ennek a pártlistás összegzésnek, de érdemes megjegyezni, hogy az egyéni választókerületekben leadott voksok első elemzése azt mutatja, hogy az úgynevezett stratégiai vagy taktikai szavazás a vártnál is nagyobb mértékben működött a 2018-as választáson. Ha nem lett volna, a Fidesznek ekkora országos támogatottság mellett ebben a választási rendszerben nem 133, hanem akár 140 mandátuma is lehetne.  (…)

 

Török Gábor elemez: 2018/10

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!