„Fantasztikus meccset játszottunk. Mindkét csapat offenzíven és agresszíven futballozott. Tudtuk, hogy nyomás alá kell helyeznünk ellenfelünket, mert ha nem tesszük, akkor előbb vagy utóbb megtalálják az utat a kapunkhoz.

 

Nagyon sok helyzet volt a mérkőzésen, az első 35 perc pedig az idei szezonban nyújtott legjobb teljesítményünk volt. A szurkolók igazán élvezhették ezt a találkozót. Köszönetet kell mondani a játékosaimnak, akik most is remekül helytálltak. Öt-hat embert is nélkülöznöm kellett.

 

Négy találkozó van még hátra, most már szinte biztos, hogy ott leszünk Európában, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a klub történetében korábban még soha nem állt ilyen magasan a csapat a tabellán. Olyan vagyok, mint az elefánt, akinek nagyon jó a memóriája. Emlékszem, mit mondtak néhányan, amikor a tavaly nyári felkészülés alatt súlyos vereséget szenvedtünk a Salzburgtól és az Austria Wien-től, most pedig itt állunk.

 

 hirdetes_400x285  

Előre is tekintünk, de az üldözőinket is szemmel tartjuk. Nagyon jó, hogy még mindig nyitott a bajnokság.”

 

fcdac.sk: Marco Rossi értékelése a Zsolna – DAC 2:3 után

További ajánlott írások:

Újabb fantasztikus DAC diadal a szlovák bajnoknál – Európa, jövünk! Zsolna – DAC 2:3 (Képek, videók)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!