Szomorú, hogy így van, de a cikk nagyon igaz, szépen felvázolta a csúf helyzetet. Gratulálok a cikk írójának!

 

Én a „végvárról” származok – a szerintem valaha volt legigazságosabb határról – a Bécsi döntés észak-nyugati határáról. Pontosan végignéztem azt a folyamatot, ami a fentiekben le van írva, és sokat tudnék róla mesélni a tömbben élőknek, de lassan ott tartunk, hogy már nekik sem kell, hiszen már ők is meg- és átélik a mindennapjaikban…

 

Mondom ezt úgy, hogy nemrégiben elköltöztem. A felvidéki magyarság epicentrumába, a legmagyarabb helyre „országunkban”. A helyre, ahol, ha az ember kilátogat egy focimeccsre, 90 percen át tartó lelki balzsamozásban van része. Itt vásároltunk lakást, itt találtam munkát, itt hoztuk világra elsőszülött gyermekünket.

 

 hirdetes_810x300  

Bevallom főként praktikus okai voltak az itteni „letelepedésnek” (párválasztás, munka, anyagiak…) DE volt még egy nem elhanyagolható tudatalatti aspektus – valami, amit nem lehet leírni, elmondani, megmagyarázni, csak érezni!

 

Érezni azt, amit szülővárosomban már egy jó ideje nem éreztem – pedig 32 évesen nem tartom magam még olyan öregnek  – azt a valamit, ami itt még él és virul, a kérdés csak az meddig…?!

 

Mert a „szellő” – ami szülővárosomban mára már mindent elsöprő viharrá alakult át – lassan, de biztosan ide is megérkezik (lásd a Nagyszarvai példát). Az itteniek lehet, csak legyintenek rá, vagy észre sem veszik, de én pontosan látom, mert már egyszer végignéztem ennek a végkimenetelét…

 

Vannak viszont, akik még kitartanak, akik nem valami ellen harcolnak, hanem valami mellett – na, őket kell támogatni! A fent említett elnöki posztra kandidáló személy pedig pont nem az!

 

Minden választás (többjelentésű szó) kérdése. Nem lehet valakire valamit rákényszeríteni, és nem is kell! A gond sem az, hogy vannak olyanok, akik megpróbálják a dolgokból bármi áron kifacsarni maguk számára a maximumot – ilyen emberek mindig is voltak és lesznek is – az már annál inkább baj, hogy sokan ezt még mindig nem veszik észre, pedig abszolút nem kell messzire menni a történelemben, hogy erre rájöjjenek.

 

Ami jó hír, hogy a fent említett folyamatok is végesek, nem tartanak örökké, és ezzel egy időben a másik oldalon is egyre inkább pozitív folyamatok látnak napvilágot, itt jut eszembe nyugodjék nagyapám kedvenc Deák Ferenc idézete:

 

 

„Amit erő és hatalom elvesz, azt az idő és a kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s kétséges.”

 

Körkép.sk komment„Lebo Bugár” nevű olvasónktól

Nyitókép: pluska.sk

Háttér:

 

Magyarok és bugárok

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!