Németh Ilona: A cukorgyárak felszámolása mögött a szlovák nacionalizmust érezni

Németh Ilona képzőművész a cukorgyáraink sorsáról készített kiállításával különféle reakciókat hozott felszínre. A kiállítást az a cukorgyár inspirálta, amelyik egykoron a dél-szlovákiai szülővárosában állt. Az ösztönei azt súgják, hogy a cukorgyárak felszámolása mögött a másság iránti gyűlölet húzódik meg, amivel a politikusok mindig képesek a saját kiváltságaik érdekében visszaélni.

(…)

Milyen mértékig tekinthetünk a szlovákiai cukorgyárak megszűnésére természetes folyamatként?

   

A szakemberek ezt úgy magyarázzák, hogy a gazdaság változik: az egyes ágazatok nagyobb hasznot hoznak, míg mások kevésbé, általánosságban pedig a kettő kiegyenlíti egymást. Ha már a felelősségteljes gazdálkodásról beszélünk, akkor azt kellene figyelmebe venni, hogy mire van szüksége a konkrét országnak, s hogyan lehetne megtartani  a hazai viszonyokat úgy, hogy megmaradjanak a munkahelyek és az ország ne legyen teljes mértékben egy másik államra utalva. Tehát arról van szó, hogy az olyan alapvető árucikkeket illetően mint a cukor, legyünk önellátóak. Az államnak gyakran mindez nem éri meg, holott elsősorban az alapvető dolgok bebiztosítását kellene szem előtt tartania.

Milyen régieknek kell lenniük a múltbéli gazdasági félrelépésnek ahhoz, hogy napjainkban meg lehessen őket bocsátani?

Úgy gondolom, hogy ilyen elképzelést semmilyen körülmények között nem szabad elfogadnunk. Nagyon sok hiba köthető a múlthoz, ezért nem szabad alábecsülnünk a vad privatizációkat sem, melyek során mindent szanaszét adtak és loptak, amit csak lehetett. A politikai elit még most is hatalmas felelősséggel tartozik a 90-es évekért. Dušan Janíček úr – aki ma is a cukorgyártás területén dolgozik – arról beszél a kiállítás részét alkotó videóban, hogy miként privatizálták a diószegi cukorgyárat, s miként nem tudott a cukorgyár ellenállni a helyi HZDS politikai nyomásának. Ezeknek a hazai eseményeknek és gazdasági döntéseknek a következményei minimum olyan súlyosak, mint a globális befolyások.

Hogyan tudná elképzelni a mai cukorgyári helyszínekről készült térképet, ha az országunk 1989 után nem szenvedett volna el ilyen súlyos gazdasági összeomlást?

Nem tudom, hogy természetes úton mennyi cukorgyár szűnt volna meg, és mennyinek kellene nálunk, illetve a visegrádi régióban működnie. Ha megnézzük a cukorgyárak elhelyezkedésével kapcsolatos történelmi térképeket, akkor látjuk, hogy ezek a gyárak többé-kevésbé az ország déli részén kaptak helyet. Egykoron, természetesen az összes cukorgyár az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, de mégis hogyan lehetséges az, hogy éppen Dél-Szlovákiában – ahol a cukorrépa termesztésére a legjobb feltételek állnak rendelkezésre –  az összes cukorgyárat megsemmisítették? Szereden kívül nyugodtan működhetne még a dunaszerdahelyi és a diószegi cukorgyár is. Keleten pedig a tőketerebesi.

Van ebben valamiféle nacionalizmus?

Az ösztöneim úgy súgják, hogy igen. A politikusok döntései során a nacionalista gondolkodás még most is jelentős szerepet játszik.

Kifejtené ezt bővebben?

Szlovákiában a cukorgyárak felszámolása az 1990-es évek után kezdődött, amikor az országon egy erős nacionalista hullám söpört végig. Éppen ez a nacionalista hullám az egyik komoly oka annak, hogy a társadalom miért nem épített az értékeinek megőrzésére. Hivatalos állítások szerint a szeredi cukorgyár azért maradt működőképes, mert ott voltak a cukorrépa-termesztés legjobb feltételei. De hiszen a dunaszerdahelyi megszűnt cukorgyár csak 45 kilométerre található tőle egy ugyanolyan jó térségben. Akkor kérdezem én, hogy miért? Sőt, a dunaszerdahelyi cukorgyár a régi rezsim idején a régió szlovakizációjának egyik eszköze volt. A régióba más térségből költöztettek embereket, s ez az egyik pozitívuma lehetett volna a dunaszerdahelyi cukorgyárnak.

Dél-Szlovákiában miért nincsenek még mindig kiépített utak? Nincs semmi problémám a hegyvidéki régiókkal, de nem lenne egyszerűbb autópályával összekötni a déli régiót, mintsem alagutakat és viaduktokat építeni a hegyekben? A jó utak pozitívan hatnának az egész régió gazdasági fejlődésére, akkor nem értem, hogy miért nem akarjuk ezt az egészet délen?

Segíthetett volna a helyzeten a kisebbségi politika? Egy bizonyos időszakban nagyon erősen jelen volt a szlovák kormányban.

A kilencvenes és a kétezres években is amatőr és naiv volt abban, amit képviselnie kellett volna a kormányban. Gazdasági kérdésekben tapasztalatlanok voltak éppen úgy, ahogy más pártok is, a globalizációs nyomás pedig túlságosan nagy volt. Ez mögött a problémáknak egy komplex hálózata áll, melynek legmélyén a nacionalizmus dolgozott és éppen akkor lépett működésbe, amikor arról kellett dönteni, hogy a kisebbség megállja-e a helyét, milyen erővel rendelkezik az adott időszakban és milyen az egyezkedési pozíciója a kisebbségi pártoknak otthon és külföldön.

(…)

A Dél-Szlovákiában uralkodó helyzetet menet közben a magyar kormányfő, Orbán Viktor használja ki. Stadionokat építtet, anyagilag támogatja az iskolákat, művészeket, vállalkozókat és fenntartja a szimpátiát. Miként tekint erre a kisebbség helyzetét illetően?

Úgy gondolom, hogy nem kihasználja, hanem segít kihasználni a helyzetet, s a kettő között nagy különbség van. Természetesen megjelöli a teritóriumát, ami teljes provokációnak számít azzal a konszenzussal szemben, amiben mi, szomszédos államok élünk. A kisebbség a nemzet egy olyan része, amelyik egy másik országban él, emellett azonban a hazai ország és kultúra részese is, tehát minimum kétféle identitása van. Másrészt a többségi nemzet tiszteletben tarthatja a nemzetiségi kisebbség számára érkező külföldi dotációkat. Az országok többsége ezt így csinálja, beleértve Szlovákiát is. Orbán támogatásával semmi probléma nem lenne, ha nem a hagyományőrző folklórra és a kispolgári kultúrára, valamint arra koncentrálna, hogy Trianon szellemében hasson az emberek gondolkodására.

Maga a kisebbség nem ilyen beállítottságú?

Szerintem nem. Ez az elképzelés inkább politikailag motivált. Sajnos, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban még mindig megalázó elképzelések élnek és az előítéletek is működnek. Amikor Erdélyben volt kiállításom, szégyelltem magam, hogy kétségeim voltak azok felől az emberek felől, akik ott élnek. Igen, lehet, hogy rosszabb gazdasági körülmények között élnek, mint mi, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem követik figyelemmel azt, ami a világban történik. Éppen ellenkezőleg, jó az áttekintésük és képesek a szabad gondolkodásra. Csakhogy a mi embereinkkel kapcsolatos tudásuk eltorzított.

Miért?

Azért, mert azok az információk, melyek a szomszédos országok kisebbségi kultúráján keresztül elérkeznek hozzánk, már hosszú ideje szervilis. Én erre úgy tekintek, mint a kisebbségek politikai célokra történő felhasználására. Mindezek ellenére manapság kijelenthetjük: annak ellenére, hogy Szlovákia déli része a magyarországi politika hatása alatt áll, a szlovákiai magyarok többsége nem lakna Orbán országában.

(…)

Sme.sk, Ilona Németh: Mame som zakázala pozerať maďarskú televíziu (rozhovor)

Nyitókép: SME/Jozef Jakubčo