(…) Abban a pillanatban, ha kiderül, hogy ezek a vádak valóságosak, akkor én azt mondom, hogy egy ilyen kormánykoalícióban nincs mit keresnünk. (…)

 

Pénteken a Koalíciós Tanácson egy dolog volt a célunk, az hogy a Smer mondja el, hogy ők hogy érzik ezt a vádat, illetve érzik-e a súlyát. A Smer nagyon keményen elutasította, tehát innentől kezdve azt kell mondani, hogy egyértelmű, hogy a Smer, amennyiben kiderül, hogy hát a vádak igazak, ill. azoknak az egy része igaz, akkor ez a Smer felelőssége. És nem hiszem azt, hogy ne éreznék, hogy abban a pillanatban, amikor a Főügyészség kihozza az első információkat, abban a pillanatban igenis rendkívüli Koalíciós Tanácsot fogunk összehívni, ahol el fogjuk mondani, hogy mit fogunk meglépni. De előre soha nem szoktunk fenyegetőzni.

 

(…)

 

 hirdetes_400x285  

Önök egyébként nem szoktak ilyet tenni, tehát állandóan azt hangsúlyozza, hogy először egyeztetnek a koalíción belül, csak utána állnak a sajtó elé. Akkor minek köszönhető a csütörtöki bejelentés?

 

Hát nézze, a vád nagyon komoly és súlyos. Gondoljon bele, hogy egy ilyen vád, amennyiben elhangzik, és nem úgy néz ki, hogy valaki a hasára csapott és onnan húzott ki információkat, mert ha megnézzük, ott még az időrendi sorrend is le van írva, milyen gépkocsi hol jelent meg, satöbbi. Tehát egy ilyen súlyos vád esetében szerintem itt nem is a Koalíciós Tanácsra kell várni, hanem arra, hogy induljon be a vizsgálat, és minél hamarabb derüljön fény arra, hogy igaz-e, vagy pedig kitaláció a dolog. Mert amennyiben igaz, akkor lépni kell, amennyiben kitalált, akkor minimum ami elvárható, hogy azok, akik vádaskodtak, azok bocsánatot kérnek az országtól és annak polgáraitól. De amennyiben igaz, akkor viszont én azt mondom, hogy egy ilyen súlyos vádat a Híd magára nem fog vállalni soha, hanem azoknak bűnhődniük kell, akik ezt elkövették, és az ilyen kormánykoalícióban nincs mit keresnünk.

 

Pátria Rádió – Emberrablás? Bartalos Éva Bugár Bélát kérdezte a Reggeliben

Nyitókép: noviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!