Hat hónappal ezelőtt brutálisan kivégezték a kollégánkat, Ján Kuciakot és a menyasszonyát, Martina Kušnírovát. A szlovákiai polgárok kivonultak az utcákra, a kormány elbukott, a rendőrfőkapitány távozott. Első látásra úgy tűnik, hogy nagy változások történtek, ám valójában folytatódik a 2018-as tavaszi bábszínház.

 

Illusztrációként három példát szeretnék bemutatni az elmúlt napokból. Az első példa: Tibor Gašpar volt rendőrfőkapitány Denisa Saková (Smer) belügyminiszter tanácsadója lesz.

 

(…)

 

 hirdetes_810x300  

Szinte hihetetlen, hogy milyen vastag vízilóbőrrel rendelkeznek ezek az emberek. Kidobod őket az ajtón, és visszamásznak az ablakon. Szégyenérzet és együttérzés, na és persze realitásérzék nélkül.

 

(…)

 

Gašpar klónja

 

A második példa: a kormánypolitikusok azt ígérték Ján és Martina gyilkossága utána, hogy megváltoztatják a rendőrfőkapitány kiválasztásának módját. Igen, megváltoztatják, de csak formálisan.

 

A jelölteket egy „szakmai“ bizottság jelöli ki ennek a posztnak a betöltésére. Vagyis a rendőrség, a belügy és az ügyészség. Röviden: a rendszeren kívül senki sem fog helyet foglalni abban a bizottságban. A bizottság javaslatait végül a megfelelő parlamenti bizottság fogja megítélni, ahol természetesen a koalíció rendelkezik többséggel. A végső szót pedig a miniszter fogja kimondani: jelen esetben Saková.

 

Valójában így annak a veszélye áll fönn, hogy a korrupció, a maffia, valamint a fehér gallérosok bűntettei ellen folytatott harc Gašpar klónjának a felügyelete alatt fog kerülni. Mégpedig hét évre bebetonozva.

 

(…)

 

Védi a ganébandát

 

A harmadik példa: Pellegrini kormányfő kilengései az emberrablási ügyben. Amikor kiderült, hogy a „mi embereink“ is sárosok lehetnek az ügyben, akkor gyorsan neutrálisba váltott.

 

Először a bekapcsolt kamerák előtt párszor elismételte, hogy mindent megtesz azért, hogy ezt a nemzetközi botrányt alaposan kivizsgálják.

 

(…)

 

Még Vietnamot is megfenyegette azzal, hogy rosszabbodni fognak a két ország közötti kapcsolatok, majd a médiában zajló szpartakiád után behúzta a farkát. (…) Aztán elkezdte körbe-körbe ugyanazt szajkózni, amit a smeres „hardcore“ – élén Ficoval és a vezérszurkoló Glváčcsal – kitalált: mindenért a németek a felelősek.

 

(…)

 

Polgári nyomás

 

Az oligarchák uralta kormányt, a korrupt politikusokat és a szervezett bűntetteket a polgári nyomás is romba döntheti. Nem beszélve az utcai tömegtüntetésekről.

 

A következő mozgósításra annyi ok van, hogy egy egész könyvet meg lehetne vele tölteni. De mivel annyi hely nem áll a rendelkezésünkre, ezért egy mondatban összefoglaljuk.

 

Az aktuális töréspontot a vietnami vállalkozó elrablása, valamint a kompetens politikusok, hivatalok, rendőrség és ügyészség ezt követő tétlenség okozza. Természetesen az adrenalint Saková is alaposan emeli. Nemcsak Gašparral, de Krajmerral is. A teljes tökélyhez már csak Trošková és Jasaň hiányozna a Kormányhivatalban.

 

Hat hónappal a gyilkosság után ismét arra vetemednek, hogy próbára tegyék a türelmünket. Dühösek és frusztráltak vagyunk, ám még mindig nem úgy tűnik, hogy eljött a végső leszámolás ideje.

 

Galamblelkű nemzet

 

(….)

 

Annak ellenére, hogy naponta szemtanúi vagyunk az országunk teljes elrablásának, a letargiából csak két ártatlan ember halála rázott fel minket.

 

Párszor kimentünk az utcákra, de azóta csak tehetetlenül vonogatjuk a vállunkat. Esetleg az otthoni kényelemben a számítógép mögül itt-ott felhördülünk.

 

Ha nem térünk észhez minél előbb, akkor a rossz fokozatosan bedarál, felbomlaszt és tönkretesz minket. A rossz magjának elhintői pedig éppen most szívják magukat teli a nagy őszi offenzívához.

 

Aktuality.sk, Komentár Mareka Vagoviča: Keď mafia skúša našu trpezlivosť

Nyitókép: David Ištok/Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!