„Négy ember halálát okozó közlekedési baleset” – évek óta ennyi utal az áldozatokra a Rezešová-ügyről szóló hírekben. A szlovák milliomosnő múlt heti kiszabadulása óta az elhunytak családja először vállalta, hogy válaszol a hvg.hu kérdéseire.

 

2012. ugusztus 21-én hajnali 4:45-kor a szlovák Eva Rezešová BMW X5-e hátulról, a megengedettnél jóval nagyobb, kb. 165–180 km/órás sebességgel nekihajtott egy nyerges vontatót előző Fiat Puntónak. Az ütközéstől az M3-on Budapest felé tartó autóban utazó négy ember életét vesztette, hárman a kigyulladt autóban azonnal meghaltak, a negyedik áldozat még kijutott ugyan az égő járműből, de a kórházban ő is belehalt sérüléseibe.

 

A vétlen autót Medveczki György vezette, vele utazott felesége, és annak testvére a férjével, vagyis a két házaspár közeli rokonok voltak. Az egyik felnőtt gyermekük családjához igyekeztek ennyire korán, hogy segítsenek nekik szüretelni. Az áldozat fia, ifj. Medveczki György és a család egy másik közeli hozzátartozója szándékosan nem kereste a szereplés lehetőségét addig, amíg zajlott a Rezešová-per. A

 

 hirdetes_400x285  

szlovák nő múlt heti szabadulása okán a hvg.hu-nak exkluzív interjút adtak azért, hogy az ügy szimbolikus – és valószínűleg végleges – lezárultával egyszer az ő véleményük is megjelenjen. Kérdéseinkre írásban válaszoltak, ifj. Medveczki György névvel vállalta az interjút, de rokona személyes körülményeire tekintettel azt kérte, a nevét ne írjuk ki, őt M.-ként jelöljük az interjúban.

 

hvg.hu: Mit gondol arról, hogy Eva Rezešová a jó magaviseletére tekintettel a kirótt 9 év börtönbüntetés helyett 6 év után, múlt héten hazamehetett?

 

M.: A másodfok végén is tudtuk, hogy ez úgyis 6 év lesz, Magyarországon ez a törvény. Bár most is azt gondolom, nem ült mindenért, amit tett, és itt mások veszélyeztetésére gondolok. A jogerős ítéletet meghozó bíró úgy fogalmazott a tárgyaláson, hogy csak Rezešová tudja, mi történt ott – neki kell ezzel szembenéznie az élete során.

 

hvg.hu: A szabadulását óriási felhajtás övezte, a média gyakorlatilag élőben tudósította, ahogy kiengedik, családja várja a kapuban, a balesetet okozó BMW-vel megegyező típusú járművel távozik. Megnézte? Vagy inkább: képes volt megnézni?

 

M.: Volt, amit láttam belőle, volt, amit nem, mert szándékosan próbáltam kerülni. De nekem már sem jobb, sem rosszabb nem lesz ettől. Ráadásul az egész eljárás alatt így viselkedtek, például amikor bulit tartottak, amikor házi őrizetbe kijött. Szóval nem lepődtem meg ezen, erre lehetett számítani.

 

hvg.hu: Óriási vita zajlott arról, hogy a másodfokon kirótt 9 év szabadságvesztés kevés vagy sok, viszonyították a legkülönfélébb esetekhez, még gyilkosságoknál alkalmazott szankciókhoz is. Van-e vagy lehetett volna-e olyan büntetés, ami elégtételt jelent az önök számára, vagy valójában úgyis jóvátehetetlen, ami történt?

 

(…)

 

M.: Azt gondolom, jóvátehetetlen. Négy ember halt meg ott, de igazából a mi életünk egy része is velük halt. Bármi történik is, mindig, mindenhonnan hiányozni fognak. Pótolhatatlan az űr az unokáik számára is.

 

(…)

 

hvg.hu: Korábbi cikkekben is úgy fogalmaztam, hogy ez az ügy korunk tragikus népmeséje, annyi minden jelenik meg benne sűrítve: az éjszaka részegen száguldozó gazdag örökösnő a BMW terepjáróval és a hajnalban a szüretre induló vidéki emberek a Fiat Puntóban, a szlovák–magyar dualitás, sorolhatnám.

 

M. Gy.: Jó a hasonlat, van sok párhuzam, népmeséink a jó és rossz harcáról szólnak. A népmesékben viszont végül minden jóra fordul, ami sajnos ebben az esetben nem történhet meg, a baleset áldozatai elhunytak. Nem fordult jóra sok más kérdés sem, a másodfokú eljárás során bebizonyosodott, hogy a büntetőügyben az igazságszolgáltatás sok szereplője nagyot hibázott, többek között valamilyen elfogultságból – azonban ezek a hibák következmények nélkül maradtak.

 

hvg.hu: Rezešová a tárgyaláson az eljárás vége felé már sajnálkozott, de előtte kereste Önöket?

 

M. Gy.: Személyesen biztosan nem történt ilyen. De nem is elnézéskérést vártunk volna tőle elsődlegesen, hanem megbánást, ilyet pedig nem láttam. Úgy gondolom, hogy a történtek beismerése és látványos megbánása esetén akár kisebb büntetést is kaphatott volna, mint a látott védekezés mellett. És mindenkinek könnyebb lett volna. Ha van ,,népmesei tanulság’’, akkor ez az.

 

(…)

 

hvg.hu: Rezešová  újabb és újabb magyarázattal állt elő, hogy megússza a büntetést, a véletlenül megivott vodkától kezdve a szemből érkező jármű őt elvakító lámpájáig.

 

M. Gy.: Először a kiérkező rendőrnek jegyzőkönyvbe azt nyilatkozta, hogy a baleset azért következett be, mert elaludt. Hosszú ideig ez volt az egyetlen verzió, amit ismerhettünk. Sok-sok hónappal ezután, a vádlott által megrendelt igazságügyi szakértői vélemények elkészültét követően született egy olyan vallomás, amiben hirtelen apámat kezdte hibáztatni a történtekért.

 

Nyilvánvaló volt, hogy ez nincs rendben, nemcsak az eredeti vallomás miatt, de egy sor más körülmény utalt arra, hogy józan ésszel nem lehetett elfogadni az új verziót, ebben szerepelt a fejjel lefelé véletlenül megivott egy deci vodka története is. Egyszer csak olyan igazságtalanság közeledett, amibe nem lehetett belenyugodni. A másodfokú eljárás visszafordította ezt a ,,feje tetejére állított világot’’, amit az elsőfokú eljárás alakított ki: elfogultnak találták az igazságügyi szakértőket, a szakvéleményeiket, bennük rendkívül furcsa eredményekkel sorra cáfolta a másodfokú bíróság.

 

hvg.hu: Az első ítéletben megjelenő verzió, hogy a sofőr hibája sem kizárható, nagyban Melegh Gábor igazságügyi szakértő szakvéleményére épült. Mit gondol arról, hogy az önök megkeresését nem fogadta el, míg Rezešová ügyvédjének felkérésére a másik oldal magánszakértője lett?

 

(…)

 

M. Gy.:B Inkább azt emelném ki, ahogy az eljárás során viselkedett, mert véleményem szerint messze túlment minden erkölcsi határon. Például bemutatott egy animációt egy népszerű tv-csatornán, ami rajzfilm egyszerűséggel azt illusztrálta, hogy apám okozta a balesetet. Még a műsor címe is az volt, hogy ez az ,,igazság’’ a Rezešová-ügyben. Mindezt egy folyamatban lévő büntetőügyben! Vagyis a közvélemény megtévesztésére alkalmas animációt egy bíróság által kirendelt, így elvileg független szakértő készítette (Melegh Gábor eredetileg Rezesova védelmének felkérését fogadta el, de utána a bíróság kirendelte, így független szakértőnek minősült – aszerk.)

 

Ezt a bemutatott forgatókönyvet lényegében már akkor szakértők sora kizárta mint egyáltalán lehetséges eseményt, majd a bíróság jogerős ítéletében is kizárta ezt. Viszont a védelem célja nyilvánvalóan az volt, hogy elhitesse a közvéleménnyel, hogy így történt. Mindez minimum etikai kérdések sorát veti fel, nem csak a szakértővel, de médiaetikai szempontból a műsort készítő tv-csatornával kapcsolatban is. Természetesen a szakértői kamara ebben sem talált semmi kivetnivalót.

 

(…)

 

hvg.hu: Lehet, hogy Eva Rezešováról többé nem hallunk, a jó magaviselet miatt le nem ült éveket már nem tölti le. Mikor egyeztettünk erről az írásról, úgy emlegettük, hogy „kitenni a pontot”. Kitehető a pont? Hogyan lehet tovább élni?

 

M. Gy.: A családunkban a balesettel egyik napról a másikra harminc-iksz évesen mi lettünk a legidősebb generáció. Azóta ezzel élünk, ennek a következményeit viseljük. A tragédián túl sokat elvett az életünkből az igazságért folytatott, sokáig reménytelennek látszó harc. A nyilvánosság ereje azonban megfordította az ügyet, legalább nem volt hiábavaló ez a küzdelem.

 

M.: Egyelőre még nem tudom őket elengedni, minden nap gondolok rájuk, előttem van az arcuk, hallom a hangjukat. Azt szoktam álmodni, hogy együtt vagyunk. De sokszor az elképzelt, rémült arcukat látom álmomban, amikor ég az autó. Nem tudok szabadulni ettől. Tudom, az élet megy tovább, éljük a mindennapokat, monoton, gépies módon, próbálva mindenütt megfelelni. De már sohasem leszek az, mint a tragédia előtt.

 

HVG„Álmomban a rémült arcukat látom, amikor ég az autó” – megszólal Rezesova áldozatainak családja

Nyitókép: magyartudat.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!