Ma már az egykori Kapernaum nevű templom tornya nem keresztet visel, hanem Allah nevét óriási arab írásjelekkel.

 

„Tavaly, az ötszázadik évfordulón szinte egész Németország Luther-lázban égett, s a Lutherstadtnak korábban átnevezett Wittenbergbe több tízezer protestáns hívő és még több nem vallásos turista látogatott el. Az 501. évforduló megünneplése ma jóval visszafogottabb lesz, annak ellenére, hogy a Reformationstag a tizenhat németországi tartomány közül ötben törvényes munkaszüneti nap. De vajon van-e mit ünnepelniük a német Krisztus-követőknek? 

 

Bár 2005-ben Németországban sokan örültek, hogy Joseph Ratzinger személyében német (bajor) bíborost választottak pápává, évről évre több tízezerrel csökken mind a katolikus, mind a protestáns egyház tagjainak száma, s ma már a 82 milliós németországi népesség alig több mint fele tartozik valamelyik keresztény felekezethez.

 

 hirdetes_400x285  

Egyre több templomot zárnak be, bontanak le, adnak el, vagy éppenséggel mecsetté alakítanak át, mint legutóbb Hamburg Horn nevű városnegyedében, ahol a templom korábbi evangélikus lelkésze így fogalmazott: »A muszlimok megmentették a templom épületét, amely az imádság háza maradt«, ő pedig örül ennek: »hála Istennek ez tovább folytatódik.«

 

Ma már az egykori Kapernaum nevű templom tornya nem keresztet visel, hanem Allah nevét óriási arab írásjelekkel. Megdöbbentő ez a nyilatkozat egy német lutheránus lelkipásztor részéről, aki arra esküdött fel, hogy egyedül a megváltó Jézus Krisztusba vetett hit által lehet megigazulni és üdvözülni.”

 

magyarhirlap.hu – Faggyas Sándor: Új reformációra várva

Nyitókép: kresy.pl

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!