Bugár Béla szerint a Most-Híd rendkívül elégedett lehet a helyhatósági választások eredményével, jóval több polgármesterük lett, mint várták. Az MKP is azt állítja, hogy erősödött. „A választók megmutatták, hogy nem kell leírni, hanem megtartani kell a pártot” nyilatkozta Menyhárt József. De ez is ugyanaz, mint Robert Fico szemezgetése: az a lényeg, amit mi kihangsúlyozunk a számokból.

 

A tény az, hogy a Most-Híd már 127 polgármesteri és 915 helyi képviselői mandátumot szerzett a négy évvel ezelőtti 87 illetve 829 helyett. Az MKP-nak 115 polgármestere és 1248 helyi képviselője van a négy évvel ezelőtti 107 illetve 1151-hez képest.

 

A Most-Híd emelkedése hátterében azonban nem csak a választópolgárok, de a polgármesterek meggyőzése is áll. Az elmúlt években több sikeres polgármester is belépett a pártba, akik 2014-ben függetlenként vagy más párt színeiben indultak, például a Sieťében.

 

 hirdetes_400x285  

Tipikus példa Agócs Attila, Füleki polgármester, aki négy évvel ezelőtt függetlenként mérettette meg magát, most pedig már nem is volt ellenfele. Fülek más szempontból is tipikus példa: négy éve még 47 százalékos volt a választási részvétel, a múlt szombaton már csak 24.

 

Az MKP Dunaszerdahelyen erősödött, ahol a szavazókedv szintén esett, gyengült azonban a Komáromi járásban és Galántán. Ógyallán nem csak a polgármesteri mandátumot veszítette el, de egyetlen képviselői helyet sem szerzett.

 

Egyre inkább érvényes, hogy a két párt elsősorban a kisebb, kis népességű falvakban sikeres. Egyúttal csökken azon képességük is, hogy mozgósítani tudják a legendásan fegyelmezett magyar választókat. Ráadásul a Most-Hídnak nem segített a kormánytagság, a kisebbségi jogok szélesítésében tet lépések vagy a déli járásokba irányított pénzek sem. Az MKP-nak szintúgy nem segítettek a Magyarországról érkező milliók, az új pártmédiák, a stadionok, az óvodák felújítása vagy a dél-szlovákiai vállalkozók támogatása.

 

A szerzett szavazatok tekintetében ezek nem bizonyultak a legjobb befektetésnek. A régióba fektetett összegek bár az egész országnak hasznosak, a médiák és a stadionok esetében sokkal inkább pazarlásról van szó. Szlovákia ráadásul ezért a „segítségért” magas politikai árat fizet egy olyan kisebbség formájában, amely a szomszédos önkényuralmi rendszertől függ.

 

Orbán Viktornak is hamarosan fel kell tennie a kérdés, milyen hosszú ideig hajlandó még folytatni a pazarlást. Másrészt, a magyarországi adófizetők pénzéről van szó, tehát miért zavarná…

 

DenníkN.sk, Most aj SMK hovoria o úspechu, výsledky sú však pre ne skôr varovaním

Nyitókép: DenníkN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!