Nekem sem nagyon tetszik. És azt gondolom, hogy jobbat tettem volna az asztalra, és első látásra nekem is úgy tűnik, hogy egyoldalúan fogalmaz – a migránsok és menekültek javára. Én is azt látom, hogy a jogok leértékelődését hozza magával és a kötelezettségekről megfeledkezik. Azoknak a kötelességeiről, akik menekülnek, vagy csak útra kelnek a jobb élet reményében, azoknak az országoknak a felelősségéről, ahonnan ezek az emberek származnak vagy amelyeken keresztül érkeztek.

 

Nekem is úgy tűnik, hogy szándékosan kerüli annak említését, hogy a Nyugat befogadóképessége korlátozott. Ennek ellenére én ezt a dokumentumot aláírnám. Az ENSZ Globális Migrációs Paktumáról beszélünk.

 

Azért írnám alá, mert együtt kell működnünk, azoknak, akik migránsokat „termelnek”, azoknak, akik lehetővé teszik a migrációt, és azoknak, akikhez a migránsok igyekeznek eljutni. (…) A pkatumot elsősorban a Nyugat államai utasítják el. Ez egy paradoxon, hiszen épp nekik lenne a legnagyobb szükségük az együttműködésre migráció tekintetében. Mert őket célozza a legtöbb bevándorló. (…)

 

 hirdetes_810x300  

Ha szükségét is látjuk, hogy valamilyen védelmi falat emeljünk a Nyugat köré, akkor annak jogi védvonalnak kell lennie. El kell érnünk, hogy a legtöbb nyugati ország olyan törvényt fogadjon el és tartasson be, amely a hatékony és igazságos migrációs feltételeket tesz lehetővé: a menekültek emberi jogainak védelmét betartva, egyúttal a Nyugat lehetőségeinek tiszteletben tartásával.

 

Kerítést építeni országaink körül anélkül, hogy egy ilyen „jogi védvonal” létezne, nem csak ostobaság, de egyáltalán nem hatékony. Még ha 10 méter magas betonfalat emelnénk is, mindig akad majd egy 11 méteres létra valahol a közelben. És mit teszünk akkor azzal az emberek, aki feljut a fal tetejére?

 

Azok a populisták, akik azt mondják, hogy nemzetük védelmében utasítják el a migrációs paktumot, saját polgáraik érdekeivel szemben cselekszenek. Igen, a Globális Migrációs Paktum elsősorban azokat az országokat helyezi nyomás alá, akiket a migráció még nem károsított meg, akik még nem élték meg ezt a problémát. De pont ezeket az országokat kell bevonni a hatékony együttműködésbe.

 

Aktuality.sk, Názor Mikuláša Dzurindu: Migračný pakt. Schváliť, či neschváliť?

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!