Nyitókép:  MTI Fotó: Mohai Balázs

 

 

(…) Ferenc pápa csíksomlyói látogatásából a nagyromán sovinizmus megpróbálhat politikai tőkét kovácsolni. Való igaz, hogy az egyébként széthullóban lévő román államigazgatás talán egyetlen koherensen követett célkitűzése a magyarság elnyomása.

 

(…)

 

 hirdetes_810x300  

Így talán azok az aggályok sem alaptalanok, hogy a román állami és egyházi vezetők mögöttes célja az országban egyébként túlnyomórészt a magyar kisebbség által követett vallás vezetőjének meghívásával az ortodox egyház pozíciójának javítása és az erőszakos asszimilációs politika „sokszínűség” ideológiájába csomagolt elfogadtatása lehetett.

 

(…)

 

A nekünk szegezett történelmi kérdés azonban ezúttal – sokadszorra – sem a mögöttes konspirációk megfejtése. Hanem az, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy az adott helyzetet – Ferenc pápa csíksomlyói látogatását – a magunk javára fordítsuk. Hívő katolikusok számára a válasz egyszerű: a szentmisén való részvétel mindig az ember javát szolgálja.

 

(…)

 

Csíksomlyó egy sajátos kulturális, vallási és történelmi folyamat eredményeként szervesen kialakult nemzeti kegyhely, mely a miénk, magyaroké. A nyeregben évről évre megjelenő tömeg egyszerre testesíti meg a vallási áhítatot és a nemzeti összetartozást. Aki ott volt, aki látta, aki egyszer is hallotta, ahogy a néma csendet megtörve százezer torok kezdi imádkozni a Miatyánkot, nem tudja kivonni magát a hatása alól. Ferenc pápa sem tudja majd. A szentmisét közvetítő médiumok nézői sem tudják majd.

 

A vélt vagy valós román nemzetállami taktikázásokra nem lehet az a válasz, hogy akár egy napra is feladjuk ezt a várunkat, vagy ami még rosszabb: néhány ezer főt számláló, szimpatikus kis skanzenként engedjük bemutatni azt.

 

A nekünk feltett történelmi kérdésre tehát a válasz: járt utat járatlanért el ne hagyj! Ha katolikus szentmisét tartanak a csíksomlyói nyeregben, mi legyünk ott többségben, mint mindig. Még akkor is, ha az esemény a nagyromán stratégák számításaiban is szerepel. Minél jobban kitölti a magyar és székely zászlók erdeje a nyerget, annál kevésbé tudják majd a tudósításokban eladni az univerzális román katolicizmus mítoszát. És annál jobban erősödik a magyar közösség összetartása és hite.

 

Ehhez persze az szükséges, hogy több százezren legyünk június 1-jén Csíksomlyón. És főként, hogy ne gondoljuk mindenhatónak a magyar kisebbség felszámolására törekvő erőket, mert ezzel az erővel akár fel is adhatnánk a megmaradásért folyó küzdelmet.

 

Forrás: Figyelő

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!