A lengyel ulánusok utolsó nagy lovasrohama 1939 szeptemberében

Nyitókép: Lengyel lovasság gyakorlatozik a háború előtt (NAC)

Emlékszem, ahogy még a roham előtt az ezredparancsnok egy erdős szakasznál állva hagyta maga előtt elmasírozni az ezredet, mintha csak egy felvonuláson lennénk. Mindannyian megértettük, hogy ez az utolsó ilyen pillanat. Megértettük, hogy Varsó irányába lovaskatona módjára fogjuk átverekedni magunkat – emlékezett vissza a Lengyel Rádióban Eugeniusz Iwanowski, a lengyel hadsereg utolsó lovasrohamának résztvevője, amelyben az egész ezred résztvett.

1939. szeptember 19-én a jazłowieci 14. ulánusezred rátámadt a német egységekre Wólka Węglowa közelében.

Súlyos harcokat követően a lengyel lovasok Varsó irányába vonultak vissza. Azonban hamar megmutatkozott, hogy a német egységek már az útjukat keresztezték. Edward Godlewski ezredes, az osztag parancsnoka, ennek ellenére nem akart kockázatot vállalni az útvonal megváltoztatásával. Előre látta, nem alaptalanul, hogy Varsót nyugat felől már elvágták. Az ezredes tudta, hogy az egység egyetlen esélye egy lovasroham.

   

Az olasz haditudósító, Mario Appelius, az összecsapás szemtanúja volt, aki színes leírást állított össze az ütközetről:

„Hirtelen a lovasság hősies csapatának mintegy száz katonája vágtatott ki a bokrok közül. A csapat közepén magasba emelték a kibontott ezredzászlót és úgy támadtak … Minden német géppuska hallgatott, csak az ágyúk tüzeltek, melyek 300 méterre a német vonalak előtt belőtték a területet. A lengyel lovasok teljes sebességgel vágtattak előre, mintha valami középkori festményen lennének! Az élen a parancsnok kivont szablyával vágtatott. Látszott, ahogyan a lengyel lovasok és a német tűzfal között egyre csökken a távolság. Őrültség volt folytatni ezt a rohamot, a biztos halálra várva. És a lengyelek mégis továbbmentek.”

Megnyitották az utat Varsó irányába

„A német iratokból, amelyeket volt alkalmam megtekinteni a londoni Sikorski Intézetben, kivehető, hogy beásott német gyalogságot támadtunk. A páncélosaik nagy része ekkor Burakówban volt. Amikor megleptük a németeket, a helyi német parancsnok rádión kért segítséget kollégájától, a páncélos fegyvernem egyik parancsnokától.” – emlékezett vissza Eugeniusz Iwanowski (…).

Azzal, hogy a jazłowieci ulánusezred magára vonta az ellenséges páncélosok figyelmét a Buraków és a modlini út térségéből, esélyt adott más egységeknek, hogy visszavonuljanak Varsó irányába. A német erők a wólka węglowai csatában történő lekötésével ugyanis egy rés keletkezett Varsó és a Bzura folyó irányából visszavonuló „poznani” hadsereg maradványai között. Így a jazłowieci ulánusok áldozatvállalásának köszönhetően ezeknek az egységeknek sikerült elérniük Varsót, és megerősíteniük a főváros védelmét.

A roham több mint száz ulánus életét követelte, további száz fogságba esett. A veszteségek az ezred személyi állományának mintegy 20 százalékát tették ki.

A „szablyával a páncélos ellen” mítosza

Az olasz tudósító élénk leírását, bár annak tartalma egyértelműen mutatja a szerző lengyelek iránti szimpátiáját, a németek arra használták, hogy megalkossák a „lengyel őrültek” mítoszát, akik szablyákkal vetik magukat a tankokra. Ezt a narratívát a Lengyel Népköztársaság háború utáni propagandája is átvette, hogy az 1939 előtti lengyel kormányzatot hiteltelenné tegye.

Valójában Wólka Węglowa mellett az ulánusoknak nem állt szándékában harcolni a páncélos egységekkel. Lovasrohammal csak a legritkább esetekben éltek és már a háború előtt is arra képezték ki a tiszteket, hogy az úgynevezett „dragonyos” taktikát alkalmazzák: vagyis a lengyel lovasságnak lóháton kellett mozognia, de gyalog kellett harcolnia, és ez történt az esetek túlnyomó többségében.

Ennek ellenére az 1939 szeptemberi lengyelországi hadjárat során valószínűleg több mint tizenhat lovassági rohamra sor került. Két alkalommal – a háború elején Przasnysz közelében és a hadjárat végén Krasznobród mellett – a lengyel lovasság német lovasokkal találkozott össze. Ezek a jelenetek pedig alaposan megnyirbálták azt a mítoszt, hogy a német haderő teljesen gépesített lett volna (…). Sőt: a németek több mint félmillió lovat vetettek be Lengyelország megtámadásakor.

Forrás: Wrzesień ’39. Ostatnia taka szarża. Bój ułanów pod Wólką Węglową/Polskieradio24

Fordítás: Orbán Gábor, MA