George Friedman: Miért veszíti el Amerika a háborúkat?

Nyitókép forrása: REUTERS/Shannon Stapleton

Az Egyesült Államok kivonulása Afganisztánból elkerülhetetlenül a végéhez közeledik. A tálibok, az Amerika-ellenes iszlamisták visszaveszik az ország feletti irányítást. Másként fogalmazva, az Egyesült Államok elvesztette azt a háborút, amelyet az elmúlt 20 évben vívott.

Vannak akik folytatni akarják a harcot, de kétlem, hogy újabb 20 év győzelmet hozna, tekintve, hogy a siker meghatározása önmagában is homályos. A cél eredetileg az volt, hogy egy ősi és bonyolult társadalmat olyanná alakítsunk át, amilyennek látni szeretnénk. (…)

Nem ez az első háború, amit az Egyesült Államok elveszített a második világháború óta, és az USA elsöprő katonai erejét nézve ez magyarázatra szorul.

   

A magyarázatot pedig a második világháborúval kell kezdenünk, amelyben az Egyesült Államok Japán és Németország által kirobbantott konfliktussal szembesült. Az USA válaszul a háborút úgy határozta meg, hogy annak célja az ellenség hadseregének megsemmisítése, az ellenség társadalmának, iparának, városainak szétzúzása. A győzelemhez szükség volt az ellenség vereségére és a legyőzöttek társadalmi és erkölcsi átalakítására.

A második világháború számos tanulsággal szolgált az amerikaiaknak. Az első az volt, hogy az időzítésről az ellenség döntött. Pearl Harbor és Hitler hadüzenete az ellenség által megválasztott időpontokban történt. Ez elvette a kezdeményezés lehetőségét. Másodszor, az Egyesült Államok rájött, hogy az ellenséggel szembeni közdelemben elsöprő erőt kell alkalmaznia, és elengedhetetlenek tartotta nem csak az ellenség katonáságának megtörését, de az egész nemzet morális szétzúzását is. (…)

A győzelem átformálta az USA-t. Hatalma a világ nagy részére kiterjedt, és ez a második világháború előtt elképzelhetetlen volt. (…) De második világégés még egy tanulságot tartogatott.

Az ellenség hadseregének legyőzése nem elég. Németországhoz és Japánhoz hasonlóan a háború csak az ellenséges nemzet erkölcsi és kulturális kapitulációjával és a liberális demokráciává alakulással érhet véget.

A második világháború után az Egyesült Államok fő ellenfele a Szovjetunió volt. (…) A szovjet hatalom félelmetes volt, és az USA elé globális erkölcsi kihívást állított. A reálpolitika és az erkölcsi küzdelem összeforrt, és az USA és a Szovjetunió azért harcolt, hogy a nemzeteket a liberális demokráciának vagy a marxizmus-leninizmus erkölcsi projektjének nyerje meg. Idővel ez mindkét oldalon cinizmusba torkollt (…), és a lakosság szívéért és tudatáért folytatott küzdelem burkolt vagy nyílt háborúba csapott át.

Korea volt az első az erkölcsi abszolutizmus háborúi közül, de még a hagyományos hadviselés jegyeit viselte magán. Vietnamban tesztelték igazán az új stratégiát. Vietnamot megszállták a franciák, de vereséget szenvedtek a kommunisták ellen. Ennek az lett az eredménye, hogy az országot felosztották kommunisták és antikommunisták között. Ez utóbbiak liberális demokratának vallották magukat, akik az amerikai szellemiség szolgálatát tűzték ki célul, valójában azonban ambiciózus személyekről volt szó, akik magukhoz akarták ragadni a hatalmat, és ehhez az antikommunizmus eszméjét használták.

Végtelen háború bontakozott ki földön és levegőben. A légihadjáratok célja az volt, hogy megtörjék az észak-vietnami morált, ugyanúgy, ahogy az amerikaiak megtörték a németeket és a japánokat. A végső cél egy olyan kormány felállítása volt, amely elutasította a kommunizmust és felkarolta a liberális demokráciát. De amíg a kommunisták folytatták a harcot, az USA csak veszített. (…)

A vietnami probléma a stratégiai és erkölcsi célok ellentmondásosságában rejlett. A stratégia az ellenséges hadsereg vereségét és a vietnami társadalom átalakítását szorgalmazta. Valahol ott volt ebben a kommunizmus terjedésének automatikus ellenzése is, de ettől eltekintve azt is figyelembe kellett volna vennie, hogy egyáltalán ez-e a megfelelő hely a kommunizmus feltartóztatásához, és egyáltalán van-e katonai ereje az USA-nak az erkölcsi változások kikényszerítésére. A kommunizmus máshol is megvetette a lábát, miért válassza tehát épp Vietnamot?

Az USA-nak katonai okai voltak háborút viselni a japánokkal, de Vietnam esetében a katonai okok keveredtek a politikai gondolkodással és az erkölcsi elvekkel. Az Egyesült Államok stratégiája abból állt, hogy felkutassa az észak-vietnami hadsereget, hátországa polgárait elfárassza a folyamatos háborúval és így kikényszerítse az amerikai akarat érvényesülését. Az USA vállalta a harcot, de hét évnyi háborúskodással csak saját polgárait merítette ki. Amerika így elvesztette Vietnamot (…).

Ez egy rossz háború volt, amit rossz helyen és rossz stratégiával vívtak meg. A második világháború egyik taktikai tanulsága az volt, hogy ellenőrizni kell, hogyan és hol valósuljanak meg a harcok. Azzal, hogy az USA mindenhol ellenezte a kommunizmus megjelenését, átengedte a döntés jogát az ellenségnek arról, hogy hol és mikor kelljen harcba szállnia egy előre ismert stratégiával.

Az iszlám szélsőségesek erkölcsi kihívást jelentettek az Egyesült Államoknak, de hasznos szövetségesnek bizonyultak a szovjetek ellen. Amikor a szovjetek megtámadták Afganisztánt, az amerikaiak támogatták és dicsérték az ellenállást, abban a reményben, hogy a szovjetek ellenségei legalább empátiát éreznek majd az amerikaiakkal. A szovjetek végül vereséget szenvedtek.

Aztán jött szeptember 11., amely egy szélsőséges hadüzenet volt az Egyesült Államok ellen. A háború kezdeményezésének és a harctér megválasztásának lehetősége ismét elveszett, ugyanúgy, mint Vietnamban. Az USA-t tudta nélkül megbéklyózták. El kellett pusztítania az al-Kaidát. Miután csapást mért rá, de nem pusztította el, kénytelen volt elkötelezett maradni, amelynek fenntartásához bizonyos mértékű támadó hadviselést kellett fenntartani, addig, amig fel nem áll egy liberális demokrácia mellett elkötelezett új rezsim. (…)

A stratégia és az erkölcsi célkitűzések ismét ellentmondásba kerültek. Stratégiai szempontból Afganisztán hatalmas, és egyetlen hatalmi erő sem képes a töredékénél nagyobb területet ellenőrizni. Erkölcsileg az afgánoknak saját politikai rendjük volt, amely nem értékelte többre a liberális demokráciát a marxizmusnál.

(…) Egy ponton az erkölcsi ambíciók túlléptek a stratégiai lehetőségeken, és a háború képtelen volt elfogadni a kudarcot, a harcok a végkimerülésig folytatódtak.

(…) A világ megszokta már az amerikai beavatkozásokat. De a háborúk elvesztésének – vagy azon háborúk fenntartásának, amelyeket erkölcsi okokból, a valóság elrejtése érdekében tartanak fenn – nincs értelme. Az Egyesült Államoknak ellenőriznie kell, hogy hol és hogyan vonul háborúba. (…)

GeopoliticalFutures.com, Why America loses wars