Gyimesi György: Duray hagyatéka ma is ugyanolyan időszerű, útmutató, mint ahogy arra gyerekként felnéztem

Ma utolsó útjára kísértük a felvidéki magyar politika egyik legkiemelkedőbb alakját, Duray Miklóst. A méltó emlékezés megerősítette bennem, hogy a hagyatéka ma is ugyanolyan időszerű, útmutató, mint ahogy arra gyerekként felnéztem. Nélküle nem lett volna rendszerváltás. Szó szerint a bőrét vitte a vásárra, minden körülmények között, és minden szívszaggató veszteség ellenére kitartott elvei mellett, bizonyos volt ártatlanságában. Ő tanította meg a szlovákiai magyarnak, hogy mit jelent szabadon gondolkodni, és nemes kiállásával, meghurcolásának tragédiája ellenére adott hitet nekünk, hogy érdemes a szabad világra vágyni, szabadon gondolkodni.

Miklós végig hű maradt az elveihez, ettől maradt hiteles politikus. Nem szabad nem észrevennünk, hogy alázattal viselte, amikor az újgenerációs politikumnak a terhére lett, fegyelemmel csendesett el. Elégtételként értékelem, hogy a társadalmi értéke mit sem csökkent, és kiknek régebben útjukban állt, azok is szükségét érezték megadni a végtisztességet, mert a formátuma megkerülhetetlen. (Nem, nem érzem ezt tapintatlanságnak nyíltan észrevenni. Azt éreztem annak, amikor ezt az embert hallgatásra „kényszerítették”.)

Már sosem ejthetjük meg azt a találkozót, amelyet nemrégiben megbeszéltünk Pozsonyban, de szellemi hagyatéka velünk marad. Időtlenül szükségünk van rá! Tőle sajátíthatja el napjaink politikusa, hogy a választási lista majd meghívja őt, ha a teljesítménye láttatja, nem kell könyökölni érte. Ő tudja megtanítani, hogy minden ember egyformán fontos, és alázattal fordulunk minden esendőhöz, ha a politikai szolgálatot felvállaltuk. Általa ismerjük meg az egyenes gerincet, egyenes beszédet, általa válik mellőzötté a kivagyiság, a törtetés. A tanulás élethosszig tartó, az elvek határozzák meg a politikai irányt, nem a gazdasági érdek, vezetőnek lenni megtiszteltetés, a szolgálat pedig kötelez. Ennek a hagyatéknak a tudatában helyeztem le a koszorúmat, és vittem magammal szellemiségét az előttem álló útra. Miklós, köszönöm! Legyen Neked könnyű a föld!