Halász Béla: Káčer magyarellenes szavai szlovák tojásként hullottak vissza a DAC buszára
Felhúzott szemöldökkel, elégedetlenkedve nyugtáztam, amikor az SaS kormányból való kilépésével a magyarokat nem szerető Ivan Korčok helyébe a magyarokat gyűlölő soviniszta Rastislav Káčer ült a külügyminiszteri székbe.
Szlovákiába ma ugyanis olyan időket élünk, amikor a diplomácia nem a problémák kezelésében, hanem azok előidézésében jár elöl. Az évekig Amerikában tevékenykedő, majd onnan hazatérve Magyarországot, később a V4-eket is folyamatosan támadó Korčok a szemünk előtt, a mi kárunkra végzi diplomatához méltatlan tevékenységét.
Egy szomszédos állam legitim módon megválasztott miniszterelnökét, Magyarország demokratikus irányultságát megkérdőjelezve, amivel nemcsak a magyar választópolgárokról, de rólunk, itt élő felvidéki magyarokról is bizonyítványt állít ki. Hamisat, valótlant. Ki tudja, milyen megfontolásból.
Ráadásul mindezt a mi kárunkra, hiszen Káčer szavai láthatóan támogató szlovák fülekre talál. Olyanokra, akik alig várják a megfelelő alkalmat, hogy belénk rúgjanak, hogy kiélhessék kisebbrendűségi érzésüket.
Ez a pillanat számukra a DAC focicsapatának hétvégi mérkőzése előtt jött el, amikor a Fátra magaslatai között, tömbszlovák közegben tojásokkal dobálták meg a csapat buszát.
Nem is emlékszem, mior törént utoljára ilyesmi. Nem tegnap volt. Ezért merem állítani, hogy az eset összefüggésbe hozható Káčer magyarellenes nyilatkozataival. Egy politikust a következő választásokon könnyen emlékeztetni tudunk arra, ha alkalmatlan, ha funkciójához méltatlan módon viselkedik.
Az általa okozott hangulat, társadalmi klíma azonban még sokáig itt marad. A DAC a provokációra a lehető legjobban válaszolt, és 3 ponttal tért haza Besztercebányáról. A tojásdobálók tehát felsültek.
Ne hagyjuk magunkat kiprovokálni és tegyünk róla, hogy Káčer is megfelelő választ kapjon. Nem kérünk az uszítókból, nem kérünk a Káčer féle kútmérgezőkből.
Halász Béla: Facebook
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Hajra EU
2023. márc. 15. 14:06Ilyen a liberalis vonal mert Kacer az uszito megfelel nekik- Hajra EU.
Katalin
2023. márc. 17. 20:32A politikusok efféle viselkedését másutt nem tűrik meg. Számtalan példa van, kisebb, kevesebb port kavaró megnyilvánulások miatt is már lemondtak emberek funkciójkról. Alkalmazottként ha főnőkömről ilyen módon beszélnék, biztosan megszűnne a munkaszerződésem. Felháborító.
Szóljon hozzá!
- 2023. máj. 30. - 20:53
A medence feltöltésére készül? Mutatjuk, mikor a legideálisabb
- 2023. máj. 30. - 20:28
Wlachovský a Globsecen: Szlovákiában valószínűleg senki sem akarja, hogy Oroszország a szomszédja legyen
- 2023. máj. 30. - 19:54
Heger találkozott Ódorral. Szerinte a kormányprogram alapja megfelel a várakozásoknak
- 2023. máj. 30. - 19:02
Egy évvel elhalasztaná Ukrajna a nemzetiségi iskolák ukrán nyelvre való áttér(ít)ését
- 2023. máj. 30. - 18:01
Erősítést kapnak a koszovói NATO-erők
- 2023. máj. 30. - 17:06
Kollár "el tudja képzelni", hogy bizalmat szavazzon az Ódor kormánynak
- 2023. máj. 30. - 16:15
Csaknem 250 repülőt mozgósít a NATO a júniusi európai hadgyakorlatára
- 2023. máj. 30. - 15:16
Kína Szerbia mellé áll a koszovói zavargások ügyében
Népszerű tartalom
Van hová fejlődnünk!
- Foci
- |
- 2023. máj. 27.19:07
A hírszerző tiszt szerint Naď vagy hazudik, vagy törvényt sértett
- Külügyek
- |
- 2023. máj. 29.17:21
Áll a bál az Összefogás platformnál: Orosz Örs és Mózes Szabolcs túllépte saját hatáskörét
- politika
- |
- 2023. máj. 29.13:36
Dzurinda lesz a hidas lista vezetője
- Friss hírek
- |
- 2023. máj. 29.14:24
French Open: Kifütyült a közönség egy ukrán teniszezőnőt
- sport
- |
- 2023. máj. 28.16:27
AS Roma – Sevilla FC Európa Liga-döntő Budapesten - Tudnivalók az év labdarúgó eseményéről
- Foci
- |
- 2023. máj. 29.14:46