I. Miksa mexikói császár: A saját korona utáni vágyakozása ölte meg

Nyitókép: Habsburg Miksa kivégzése Édouard Manet festményén (részlet)

Mindenki megpróbálta lebeszélni róla, de Ferdinánd Miksa főherceg 1864-ben mégis elfogadta az ajánlatot, hogy Mexikó uralkodója legyen. A kaland alig három évig tartott, míg végül a császár egy kivégzőosztag előtt találta magát.

Tulajdonképpen az összes egybegyűltnek világos volt, hogy hibát követnek el. 1864. április 10-én [Habsburg] Ferdinánd Miksa osztrák főherceg, Ferenc József császár fiatalabb testvére, a Trieszt melletti Miramar kastélyban elfogadta a Mexikóból érkező magasrangú küldöttség ajánlatát, hogy a közép-amerikai ország második koronás fője legyen – az első, I. Augusztin, csak pár hónapig töltötte be ezt a hivatalt még 1822/1823 fordulóján.

A küldöttek már 1863 októberében előálltak ezzel a császárhívó javaslattal, de Miksának több mint fél évre volt szüksége arra, hogy döntést hozzon. Végül beleegyezését adta, holott egyik kért politikai előfeltételét sem teljesítették: a konstitucionális – alkotmányos -Monarchiát célzó liberális törvénymódosítást komoly előkészületek nem előzték meg és az áhított népszavazás sem erősítette meg, hogy a mexikóiak valóban egy európai uralkodóház után sóvárognának.

   

Az ajánlat kétes keretfeltételeit látva maga a bécsi udvar sem ajánlotta Miksának a „mexikói kaland” elfogadását. De a császár becsvágyó öccse […] nem hallgatott az intő szóra. Feleségével, Charlotte belga hercegnővel, hamarosan hajóra szállt Mexikó felé és 1864. május 29-én partot ért Veracruz-ban.

Azonban hamarosan megmutatkozott, hogy a saját császári cím utáni álom egy rémálommá kezd válni. Az uralkodó párt ugyanis nem a remélt diadalmenet, hanem legjobb esetben is csak baráti érdektelenség – sőt helyenként felháborodott tiltakozás várta. Ilyen körülmények között érte el Miksa és hitvese a 2300 méterrel a tengerszint felett elterülő Mexikóvárost. Itt a császárhű konzervatívok voltak túlsúlyban, míg a Benito Juárez vezetése alatt álló liberális köztársaságiak Észak-Mexikót tartották ellenőrzésük alatt.

32. születésnapját Miksa a város területén kívül álló Chapultepec-i kastély omladozó falai között töltötte 1864. július 6-án és helyzete a következő hónapokban csak egyre romlott. A mexikói polgárháború a nagyhatalmi beavatkozás hatására egy olyan konfliktussá szélesedett, amit a felek egyre inkább az új világrendben betöltött hatalmi pozíciókért vívtak. Az egyik oldalon a feltörekvő Amerikai Egyesült Államok – habár 1861-től saját mindent felőrlő polgárháborújába keveredett – , a másik oldalon európai uralkodók mint III. Napóleon, Franciaország önjelölt császára és II. Izabella spanyol kirányné domináltak.

Napóleon volt az, aki Miksa mexikói császárrá történő felkérését elindította és [katonailag] támogatta, hogy ezáltal az európai politikán belül is profitáljon. Franciaország az amerikai polgárháború befejeztével [1865] azonban kivonta csapatai többségét Mexikóból, így I. Miksa már csak a helyi monarchista pártra támaszkodhatott. A császárpártiak, habár még 1861-ben vereséget szenvedtek Benito Juárez köztársaságpártja ellen, az Ausztriából importált császárt túl modernnek tartották.

Utolsó, személyéhez hű csapataival Querétaro városába szorult, amely végül 1867. május 14-én elesett. Miksa nem élt a menekülés lehetőségével és vállalta a köztársaságiak haditörvényszékét, mely trónbitorlónak (Usurpator) titulálta és halálra ítélte. A kivégzőosztag több golyójától 1867. június 19-én halt meg Mexikó második, egyben utolsó császára.

Johann Ritter von Hoffinger (1825-1879) osztrák publicista búcsúbeszédében kiemelte:

„Még halálában is hős volt. Nemes tévedésen alapuló bűnéért, hogy hazáját elhagyva egy őt nem megillető koronát akarjon, halállal vezekelt.”

Fordította: Orbán Gábor, MA

Kopf des Tages/die Welt