Jászberényi Sándor: Megölik a kurdokat, otthonaikba arabokat költöztetnek be, mi pedig cinizmussal nézzük

Gyalázatunk vissza fog hullni ránk.

Napok óta erre gondolok, ahogyan nézem a híreket Észak-Szíriából. Nézem kurd ismerőseim fotóit a közösségi médiában, a képeket a halottakról. Nem sokáig vannak fent ezek a képek, mert az algoritmus kiszűri a vért és az erőszakot, és letiltja őket. Nem szeretik látni az emberek.

Kétségetek azonban ne legyen: vér és ölés zajlik most Észak-Szíriában, európai ésszel szinte felfoghatatlan szinten. Égnek a kurd nagyvárosok, civilek ezrei menekülnek az ágyúzás, légicsapások és az utcáról-utcára zajló lövöldözések elől.

   

A kurd önvédelmi erők pedig reménytelen védekező háborút folytatnak – ellenünk.

Azok a kurdok, akiket 2014-ben még az európai civilizációnak a megmentőjeként ünnepeltünk. Azok, akik az egyetlen népcsoportként a térségben meg tudták állítani és visszaverni az Iszlám Állam nevű halálszektát.

Helyettünk ontották a vérüket, mi pedig modern kütyüket adtunk nekik érte cserébe. Na, nem olyan modern kütyüket, amivel meg tudnák védeni magukat, de ahhoz elegendőket, hogy harcoljanak a különböző szélsőséges csoportokkal.

Önként harcoltak értünk és az érdekeinkért. Azért, hogy a világ egyáltalán tudjon arról, hogy vannak olyanok, hogy kurdok.

Míg tőlük alig száz kilométerre a nőket élő állatként adták a pénteki nagy piacon, addig az észak-szíriai kormányzat forradalmi emancipációt hirdetett. Törvényben írták elő, hogy minden társadalmi pozícióban 50%-os helyet kell fenntartani a nőknek, és a közel-keleti társadalmakban szinte egyedülálló módon létrehozták a női hadosztályokat, akik bátrabban és büszkébben harcoltak, mint a férfiak.

Többet tettek a női emancipációért a világban, mint bármelyik európai femnáci. Nem látszatproblémákon szájkaratéztak, egyszerűen átkapcsolták a patriarchális társadalmukat.Ezt pedig bárki láthatta, aki elment Rozsavába.

A legfontosabb szövetségeseink voltak a térségben. Egy nép, ami szét van szórva Irakban, Szíriában, Törökországban és Iránban, aminek sosem volt saját országa. Élni akartak, önrendelkezést. Azokat a dolgokat, amiket mi alapvetőnek tartunk.

Észak Szíria lett a kurdok mintaországa. Sikeresen integrálták az arab törzseket is.

Öt éven keresztül hitegettük őket, hogy a kiontott vérük nem lesz hiába, hogy emlékezni fog rá a világ.

Nos, hazudtunk.

A NATO vezetője, az Egyesült Államok elnöke megegyezett a törökökkel, hogy kivonulnak Észak-Szíriából, hogy Erdogan azt csináljon velük, amit akar.

Kisebb áldozatnak tűnik ez, mint a szövetségen belül konfrontálódni a ,második legnagyobb katonai erővel.

Pontosan tudtuk, mit akar Erdogan. Senki ne merje abba ringatni magát, hogy döntéshozóink nem voltak tisztában azzal, miről határoztak.

Erdogan etnikai tisztogatást végez Szíriában, hogy a Törökországban élő hárommillió menekültet oda tudja telepíteni, és ezzel megszüntesse a kurd konfederációt.

Megölik a kurdokat, otthonaikba pedig arabokat költöztetnek be, nyelvüket betiltják, tanáraikat, melyek mindezt túlélik koncentrációs táborokba hurcolják.

Ezt pedig mi, vérforraló cinizmussal nézzük végig. Csodát ne várjunk: a kurdok el fognak esni. Az Eufrátész vörösleni fog a vértől.

Nem lennék meglepve, ha tíz éven belül kurd önkéntes merénylők robbantgatnának szerte Európában. Valószínűleg én is ezt tenném, ha tudnám, hogy kik határoztak úgy, hogy hagyják, hogy miután értük harcoltam a szemem előtt végezzék ki a családomat, irtsák ki a falumat. Valószínűleg semmi mást nem akarnék, csak minél nagyobb pusztítást okozni azoknak, akik ezt tették velünk.

Ez pedig a NATO. Kényelmes azt mondani, hogy nem mi voltunk, hanem Törökország. De, mi voltunk, mi is tagjai vagyunk a szövetségnek. Engedtük az egyik tagállamnak, hogy pogromot és népirtást csináljon, ugyanúgy hagytuk, hogy ez megtörténjen, mint a holokausztot is hagytuk.

A teljes felelősség a miénk. Sosem fogjuk lemosni a szégyent. Sosem fogjuk tudni jóvátenni. Történelmi igazságtalanságban veszünk részt, és a vér a kezünkön Istenhez kiállt.

A gyalázat vissza fog hullni ránk.

(Ezt a fotót idén tavasszal lőttem Kameshliben. A kurd férfi- és női alakulatok sorakoznak fel a stadionban, annak alkalmából, hogy az Iszlám Állam utolsó hadállását is sikerült eltörölni, gyakorlatilag leradírozni a halálszektát a térképről. Ezek az emberek most éppen kétségbeesetten harcolnak az otthonaikért, egy túlerőben lévő ellenséggel szemben, amely nem ismeri el, hogy ők egy nép.)