Karafiáth Orsolya: Pozsonyban jobban érzem magam, mint Magyarországon. Itt nem sértegetnek és nem támadnak rám az utcán

Nyitókép: Endre Koronczi

Karafiáth Orsolya író, költő, publicista 1976-ban született Budapesten. Karcolatokat, recenziókat ír, emellett rendszeresen kommentálja a hazai politikát. A műveiben már régóta a függőségekkel foglalkozik. Elsősorban az alkoholizmussal, amin maga is átesett. Kilenc könyvet írt, legújabb prózája, amiben a gyerekkorból magunkkal hozott traumákkal foglalkozik, idén jelent meg.

Egy ösztöndíjnak köszönhetően három hónapig Pozsonyban élt. Itt írta meg azt a regényét, amelybe a pozsonyi rádió épületes is belekerült. Az interjúban őszintén beszél a függőségekről, az alkohollal folytatott harcáról, illetve arról, hogy milyen az élet az orbáni Magyarországon.

   

Három hónapot töltött Pozsonyban és ez alatt az idő alatt több kritikus cikket is írt a magyarországi helyzetről. Milyen volt kívülről szemlélni a magyar társadalmat?

Észrevettem, hogy kívülről még sötétebben és reménytelenül hat rám a hazai helyzet annak ellenére, hogy a Visegrádi Alap ösztöndíjasaként rengeteg információval gazdagodtam a lengyelországi helyzettel és a szlovák válsággal kapcsolatban. Kicsit meglepődtem, amikor a cseh ösztöndíjas kollégám ismeretlen okok miatt rendkívül optimistának tűnt. (…) Meglepő volt, hogy a műveiben kizárólag a társadalom perifériáján élő emberekkel foglalkozik, a dolgokra mégsem politikai szemszögből tekint.

Kicsit irigylem őt, de úgy gondolom, hogy Magyarországon ez a fajta hozzáállás nem lenne alkalmas. Szerintem az íróknak muszáj egy kicsit politizálniuk. Lehet, hogy Csehországban lehet úgy a társadalom peremére szorított emberekről írni, hogy közben kihagyod a politikát. Bárcsak Magyarországon is ilyen lenne a helyzet. Hogy egyszerűen csak elereszthetnénk a politikát, hogy ne gyötörjön minket annyi szörnyű gondolat.

Ez azt jelenti, hogy Pozsonyban sem nem tudott megszabadulni a politikától.

Sajnos én erre nem vagyok képes, mindig fejjel megyek neki a falnak. Az év elején voltam Olaszországban és ott is gyorsan összebarátkoztam a helyiekkel, mert ők is az „undorító Salvinit“ szidalmazták, és ők is pontosan tisztában voltak az Orbán körül kialakult dolgokkal. Néha sikerül eljutnom a földgolyó másik részére, ahol semmit sem tudnak rólunk, de az ottani séták során sem tudok megfeledkezni az otthoni helyzetről. Talán ez egyfajta beteges szenvedély.

Tegyük fel, hogy Magyarországon minden rendben lenne. Ez hogyan változtatná meg Ön belső énjét?

Nem tudom elképzelni, hogy minden jóra fordulna. De ha így is lenne, akkor is a hibákat keresném és felhívnám rájuk a figyelmet. Lényegében nincs elvi problémám ezzel a kormánnyal. Meg is tudnék békélni azzal, hogy jelenleg jobboldali kormányunk van, rengeteg dolgot el tudok fogadni, holott megvannak a saját fóbiáim és vannak olyan helyzetek, amikre nagyon érzékenyen reagálok. Engem mindig a konkrétumok érdeklenek, és ezekben szeretnék elérni változást.

Baloldalinak érzem magam, de nem olyannak, aki minden áron harap és minden vonatra felugrik. A konkrét problémák láttán valami megindul bennem, olyasvalami, ami képes teljesen kiborítani. (…)

Úgy hallottam, hogy Önt Magyarországon nagyon gyakran negatívan ítélik meg, az interneten és az utcán is rágalmazzák.

Bárhol külföldön jobban érzem magam. Számomra megkönnyebbülés, ha senki nem ismer fel és nem sérgeteget, illetve nem kell semmilyen erőszakos cselekedettől félnem.

Honnan veszik ezt a sok gyűlölködést a magyar társadalomban? A történelemből ered vagy a tíz éve hatalom lévő Orbán-kormány felelős érte?

Minden együttvéve. Az a gyűlölködés és negativizmus, ami általánosan jellemez minket, nem az utóbbi tíz év eredménye. Néhány évvel ezelőtt egy hosszabb szöveget írtam egy pszichológiai szaklapba, melynek során egy szociológust és egy pszichológust szólítottam meg. Megkérdeztem tőlük, hogy miért jellemző a nemzetünkre a hiányzó szolidaritás. Mindketten azt állították, hogy ezért nagymértékben a pszichogenézis a felelős, ugyanis hosszú évszázadokon át mást sem tanultunk csak azt, hogy miként különüljünk el.

Ezek olyan dolgok mint például: inkább te verd át a másik, mert ha tisztességes vagy, akkor ők vernek át téged… ne fordíts hátat, mert rögtön hátba szúrnak… ne próbálj meg semminek se örülni, mert rögtön jön a hideg zuhany… nem léteznek jó boltok, csak jó átverések… A bizalmatlanságra a tragikus történelmünk tanított meg. Rengeteg szörnyűséget éltünk át, ezért is vélem ártalmasnak a Fidesz gyűlölködő politikáját. Ahelyett, hogy az enyhülést és megbékélést keresnénk, a Fidesz még jobban szítja a született gyanakvást és paranoiát. A Fidesz nagy bűnt követ el. Ebből a szempontból a tíz évnyi uralma a bűnös.

Abból, amit elmondott, nagyon sok minden illik Szlovákiára is. Nálunk is van korrupció, a „lopj, mert ha nem lopod el, más fogja ellopni“ jelszó szintén a politikai folklór része. Ez a kommunizmus, vagy inkább a privatizáció öröksége?

Is-is. A közös nem fontos, a közös azért van itt, hogy szétlopják. Ha te nem lopsz belőle, akkor hülye vagy a barátaid pedig kinevetnek. A 90-es évek kezdetétől az emberek egyáltalán nem értik a közpénz fogalmát, pedig éppen ezt kéne megtanulniuk a forradalom után. Szörnyű belegondolni abba, hogy azóta 30 év telt el, és még nehezebb tudatosítani azt, hogy mennyi mindent nem sikerült elérni ennyi év alatt. Pedig 30 év egy emberi élet fele.

Magyarországon is sok a csalódott ember? Olyanok, akik úgy gondolják, hogy a változás nem hozta meg számukra azt, amiért tüntettek?

Igen, csakhogy ez a végeláthatatlan várakozás is a kommunizmus eredménye. Mintha az édesapánkra várnánk, hogy mit old meg majd helyettünk. Ezért is engedhette meg magának Orbán, hogy kiejtse a száján azt: „kormányozni igazságosan kell“. A kommunista örökség miatt nem értik az emberek azt, hogy nem egy kormányzóra vagy a nemzet atyjára kell várni. Nem az álmodozásra és a reménykedésre van szükségünk, hanem arra, hogy végre szabad emberekként cselekedjünk.

(…)

Milyen érzés lesz hosszú idő után visszatérni Magyarországra?

Annyira félek tőle, hogy decemberben csupán három napot leszek Budapesten. Svájcba, Angliába és a Balatonhoz megyek, majd egy hosszabb túrára a hegyekbe. Mindent úgy terveztem, hogy ne kelljen visszatérnem a valóságba. Ennek ellenére próbálom betartani a rendszerességet és figyelmes lenni másokkal szemben. Próbálok odafigyelni a kapcsolataimra és kerülni a hülyéket.

Denník N, Spisovateľka Orsolya Karafiáth: V Bratislave sa cítim lepšie ako v Maďarsku. Tu mi nikto na ulici nenadáva, ani na mňa neútočí