Bence
  • HUF: 328.18
  • USD: 1.11
  • 21 °C
  • 33 °C

Menyhárt: Nyárig együttműködés kell a Most-Híddal, különben nagy baj lesz

2019. Már. 15. 01:31

Nyitókép: MKP Fb-oldala

 

Ön visszalépett Robert Mistrík javára, ő pedig egy héttel később ugyanezt tette Zuzana Čaputová javára. Még mindig jónak gondolja a döntését?

 

Igen. (…) Tartottunk attól, hogy a második fordulóba csak rossz és még rosszabb jelöltek közül választhatunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a jobboldal összezárását segítjük, s visszalépünk. Így tett Mistrík is, Čaputová javára.

Hirdetés(X)

 

(…) Bugár Béla szintén államfőaspiránsként indul, s nem lépett vissza. Nem tart attól, hogy amiatt, hogy nem őt támogatják, a magyarság megosztásával fogják önöket vádolni?

 

Éppen Bugár volt az, aki szétverte a magyar egységet, amikor egyéni ambíciói miatt kivált az MKP-ból, s egy szlovák-magyar vegyespártot hozott létre. Legutóbb ráadásul éppen ő támogatta Bárdossal, az egyetlen magyar jelölttel szemben Pavol Hrušovský-t. Most sem vállalta a magyar jelöltség „bélyegét”. Rögtön az elején siették leszögezni, hogy nem magyar jelöltként, hanem szlovák állampolgárként indul. Ezek után nehéz azt gondolni, hogy éppen ő testesítené meg az egységet. (…)

 

(…)

 

Nem múlik valamelyest önökön is ez az egység?

 

Nem, s a Híd-Most politikusainak zömén ugyancsak nem: ott is vannak cselekvőképes emberek. Továbbmegyek: polgármesteri és megyei szinteken elég jól együtt is tudunk dolgozni, Dunaszerdahelyen tavaly jelöltkoordináció is volt, de a Híd-Most vezetése megbüntette az egyezkedőket, s azóta is mesterségesen fenntartja az ellentéteket.

 

Márpedig, ha nyárra nem hozunk össze egy együttműködést, s ha a következő 5-10 éves céljainkat nem határozzuk meg, nagy baj lesz: még az is előfordulhat, hogy egyik párt sem ugorja meg a parlamenti küszöböt, és képviselet nélkül marad a felvidéki magyarság. Ezt mindenáron el kellene kerülni.

 

Szükség van az MKP és a Most-Híd összefogására a következő parlamenti választások előtt?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Magyar Hírlap: Egység kell a Felvidéken (Interjú)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Dodi
2019. Már. 16. 08:20

A két f@szkalap, Jocika és Béluska. Szépek vagytok így együtt.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket

Megosztás