Miklósvölgyi János: Hármas Trianonunk és annak feloldása

Amikor a gazdag posztókereskedő fia, Ferenc 1224-ben a Szent kereszt felmagasztalásának napján az Alverna-hegyen megkapta Krisztus stigmáit, testben teljesen megtörve érkezett vissza Assisibe. „Súlyos gyomor- és májbántalmaktól szenvedett, a lábai megdagadtak. Éjszaka álmatlanul feküdt sárkunyhójában, vak volt, vérzett, és láztól reszkető testén patkányok szaladgáltak.”

Amikor a magyarság az augsburgi vereséggel, Szent Koronájának ellopásával és áthangolásával, Buda elestével, az 1848-49-es forradalom leverésével és a végvárak Habsburgok általi lerombolásával, valamint a Trianoni diktátummal megkapta Krisztus stigmáit, szörnyű állapotban tengődött sárkunyhóvá zülleszteni szándékozott hazájában, miközben láztól reszkető szellemiségét és lelkiségét a gyűlölet vírusát hordozó fertőző lények marcangolták.

Szent Ferenc a pokoli kínokat legyőzve másnap megírta az isteni rendet dicsőítő Naphimnuszát. A magyar lélek a testébe vert minden egyes szeg okozta szenvedések ellenére Ferenchez hasonlóan megírta és átörökítette az isteni rendet hirdető „Naphimnuszát”, vagyis Krisztus-központú műveltségi hagyatékát.

   

A magyarságot kétségtelen, hogy Trianonban megfeszítették. A kereszt alatt ott álltak a vezető hatalmak által delegált láncra vert Kerberoszok, az alvilág kutyái. De a kereszt felett, mint ahogyan a teremtés előtt a vizek fölött, ott lebegett a Szentlélek. S mivel a magyarság – műveltségi hagyatéka által bizonyítottan – születése pillanatától a Krisztusi véráram része, ezért a Szentlélek felismerve a magyar lélekben lakó önmagát, hátára vette testvérét és megmentette életét. A halálraítélt túlélte kivégzését. Ám a küzdelem nem ért véget, az újabb támadás immár kezdetét vette.

Napjainkban az első teremtés lélek, és a második teremtés sárembere áll egymással szemben. Alantas érdekek által irányított öntudatlan gólemek és isteni lelket hordozó Teremtmények. Egy ingyenkegyelem-alapú és Krisztus-központú, valamint egy, a riválist letaposó, parazita módjára élősködő (gondolkodást és területet egyaránt gyarmatosító) káini hagyomány. Az istentelenség utódállamai ma már teljesen világosan látható, hogy legalább három fronton újra háborút provokáltak.

Egy ellentét-szítással, önbizalom-megrengetéssel, nemzet- és érték relativizálással, semmiség- és bűnösségtudat sulykolással fertőzött „Belső Trianon”, egy keresztény hagyományt feladó, egész Európára kiterjedő „Globális Trianon” valamint egy, az emberi minőséget végzetesen elsorvasztó és szerepét az öntudatlan alattvalói státuszba nyomorító „Lelki Trianon” képében.

„BELSŐ TRIANON”

A „Belső Trianon” célja a magyarság nemzettudatának, önképének, önmagába és hagyományába vetett hitének lebontásában jelölhető meg. A semmisség és alávaló-tudatot sulykoló propagandagépezet aknamunkájának bemérése céljából vallassunk egy újságírót, egy képzőművészt, egy filozófust, egy írót és egy politikust.

Tóta W Árpád a HVG hasábjain a honfoglalással kapcsolatban a következő gondolatot tette közé: „A büdös magyar migránsok végigrabolták, gyújtogatták, erőszakolták egész Európát, de az európai lovagok szerencsére telibe szarták az ő illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért. Ebből aztán értettek, kisvártatva felvették a kereszténységet, és ma már milyen büszkék rá.” (Magyar ember nem lop, csak kalandozik. HVG, Tóta W. Árpád)

Wahorn András alternatív képzőművész, nyugalmazott lázadó a Hír Tv „Szabadfogás” című műsorában tette a következő kijelentést: „A magyar egy széthúzó nép, nem csoda, hogy csapatsportokban képtelen komolyabb eredményeket elérni. Vízilabdában is csak azért jó, mert a víz alatt alattomosan lehet rugdosni.”

Következő idézetünk Hamvas Bélától, a magyar szellemtörténet sokak számára talán legjelentősebb és legnagyobb hatású alakjától származik: „Ezerkilencászötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a tudomány, a politika elárulta. Annak, hogy élni csak kell. Senki sem mert meghalni (…) mintha e hitvány és korrupt, nyomorult és züllött, tisztátalan és aljas népben egyszer, egyetlen egyszer és egyedül nem ragyogott volna fel az igazság… Ha a forradalom győzött volna, akkor sem lett volna más, sőt! Akkor jöttek volna a magyarok. Ez a szint azonban számomra már régóta érvénytelen.”

Eszterházy Péter mára már közhellyé vált, hangjátékként eladott vírusfertőzött prüszkölése a következő gondolatokat tolmácsolja:

„…A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk… A magyar emlős. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre!

A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos… A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazdmeg.

A darab szerzőjének és híveinek hivatalos véleménye szerint a sorokat jobbító szándéktól vezérelt önkritika, illetve irónia hatja át. Legyen. Akkor viszont „tanulni nem szégyen” alapon javaslom mi is tegyünk egy gondolatkísérletet, és más népekre vonatkoztatva – „jobbító szándéktól” fűtve – ismételjük meg Eszterházy gondolatait!

Lássuk az eredményt: „Az összement németet a savó leöntése után túrónak használjuk. A holland emlős. A holland a sötét, ahová Európa ugrik. Hogyan öltöztessük a franciát? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a franciát minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden román igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos. A rágalmaktól az osztrákod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj! A szlováktartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. A csokorba kötött zsidót szétbontjuk, és éles késsel visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a zsidó.”

Nos, gyanítom, hogy ilyen összefüggésben az eszterházyk szellemi holdudvarába tartozó álintellektuális kirakat-értelmiségiek számára már korántsem hat iróniaként mesterük poézisének fent lefektetett variánsa. És ebben az esetben egyet kell értenünk velük. Mert nem is az.

Provokáció, gyalázás, nemtelen arrogancia, gyűlölködés csakúgy, mint az alapul szolgáló sorok. Ebben az összefüggésben azonban nagyon gyorsan érthetővé válik, hogy az eredeti írás jobbító szándékú önkritikus iróniaként „eladott” gondolatainak ájtatos hazugsága mögé bújva (a fent citált összes gondolattal egyetemben) valójában egy nemzet lelki erodálódását alattomosan gerjesztő hatás húzódott meg, ezáltal mélyítve tovább a magyar nép alávalóság- és semmisség-tudatát.

Ez a hozzáállás azonban ugyanúgy határrombolás, mint ahogyan Trianon az volt, az önbizalomra épülő egészséges nemzettudat határainak lerombolása.

Eszterházy, Hamvas, a nevesincs bértollnokok, valamint a történelem emésztőjébe gyakran önszorgalomból fejest ugró politikusok így valójában sokkal inkább napjaink Benjamin Clémenceaui és Edvard Benesei, mint példaképei.

(…)

 „GLOBÁLIS TRIANON”

A „belső Trianon” veszélyei mellett ugyanakkor mindenképpen szót kell ejteni az ún. „Globális trianon” kérdésköréről is. Ennek lényege az emberiség lelki (és nagy valószínűséggel fizikai) túlélését is garantáló evangéliumi kereszténység háttérbe tolása, befolyásának radikális gyengítése.

Az Európai Unió alkotmányos szerződésének szövegébe kontinensünk döntéshozói nem hagytak teret sem Istennek, sem a keresztény gyökerekre való hivatkozásnak. „Isten neve említésének leghevesebb ellenzője a francia állam és Belgium maradt.

Szerintük a Teremtőre való hivatkozás kirekesztő lett volna a nem hívőkkel, de az Európában mind nagyobb számban jelen levő muzulmánokkal és egyéb vallások követőivel szemben is. Bár 2004 áprilisában lengyel értelmiségiek kezdeményezték, hogy az Alkotmányos Szerződéshez egy politikai nyilatkozatot csatoljanak, amely külön tartalmazhatná az utalást a keresztény örökségre, végül ez a kezdeményezés is elhalt, hisz annak megfogalmazását maga a lengyel katolikus egyház sem támogatta. Ezzel párhuzamban ugyanakkor egyre erőteljesebben artikulálódik a nemzetállamok alapjait felszámoló Európai Egyesült Államok víziója, mely a népek olvasztótégelyeként lebontaná a kerítést a Káini és Ábeli alapozottságú nemzetek között, így legalizálva a róka és farkas jogait a tyúkok és bárányok életterében. A következmények egyértelműek…

S, hogy az öngyilkos liberális demokráciák még csak véletlenül se tűnjenek kirekesztőnek, képviselőik Európa demográfiai problémáit az iszlám vallást követő muzulmán tömegek betelepítésével szándékoznak orvosolni. De miért életveszélyes a megoldás ilyetén iránya? Válaszul a Korán 9. szúrájának 111. verse szolgál: „Isten azért vásárolta meg a hívők lelkét és vagyonát, mert Éden Kertjeit kapják meg jutalmul, amennyiben Isten útján harcolnak és ebben a harcban másokat megölnek…”

(…)

Jól érzékelhető tehát: amikor francia és belga szorgalmazásra Európa nagy részének szánalmasan gyáva asszisztálása mellett kontinensünk megtagadja keresztény gyökereit, amikor az Európai Egyesült Államok beteg víziójával az értékek védelmi rendszereként is funkcionáló nemzeti identitás voltaképpen megsemmisítés közelébe kerül, és amikor keresztényellenes iszlám betelepítéssel próbálják orvosolni a keresztény-gyökerű Európa demográfiai problémáit (vagy legalább is hivatalosan ezt az okot jelölik meg), akkor valójában nem történik más, mint ami a Trianoni erőszakos határmódosítás által bekövetkezett: területek – ebben az esetben Krisztusi területek – lecsatolása egy keresztény kontinens rendszeréről”.

„LELKI TRIANON”

A „Belső” és „Globális Trianon” után ugyanakkor nem hagyhatjuk szó nélkül, mint posztmodern korunk egyik legjelentősebb veszélyforrását, a „Lélekrablás Trianonját” sem. Azt az erőszakos beavatkozást, ahol a reklámpropaganda agresszív tolakodásával a komfortérzet és indokolatlan emberi igény túlstimulálásával a tudat kontrolláló „eszköze” – a lelkiség kerül kikapcsolásra.

Egy lélektelenné váló „emberi” minőség pedig már nem veszi észre a virtuális valóság és a kibernetikus világ esetleges hatalomátvételének veszélyeit. Pedig a veszély hátborzongatóan jelenvaló.

(…)

A figyelmeztető jelek ellenére azonban mégis úgy tűnik, hogy posztmodern korunk emberisége még így sem értette meg a valós veszélyeket: a világkormányzó pozícióra bejelentkezett Lucifer emberi minőséget gyarmatosító hatalmi törekvéseinek megvalósítását a mesterséges intelligencia létrehozásával voltaképpen mi emberek segítjük a leghatékonyabban világra.

(…)

Addig tehát, míg a „Belső Trianon” belülről erodálja a nemzettudatot és a „Globális Trianon” a kereszténység területét szűkíti, a kibernetikus világ által érvényesített „Lélekrablás Trianonja” felszínre emeli azt a mesterséges intelligenciát, mely az emberi lélek mozgásterének határait korlátozza bénítólag. Trianon agresszíven gyarmatosító működésrendje tehát napjainkban három alakváltozatban is kifejti hatását és indít támadást az emberi minőség ellen.

De mit tehetünk egy olyan világban, ahol a fenti veszélyeket és támadásokat mindennapi valóságként kell elszenvednünk, miközben reális lehetőségként kell számolnunk nem csak a magyarság, de az emberiség (akár pusztulásba is vezethető) végzetes leépülésével? Nyilvánvalóan olyan irányból kell segítséget hívnunk, ahol a fenti támadások ellenszere nem csak, hogy létezik, de hozzá is férhető.

A magyar műveltség ismeri a megoldást. Az egyetlen megoldást, mely kizárólag a lelki alapozottság helyreállításával oldható meg. Történelmének Ábeli szellemisége, szkíta értékrendje, Atilla Róma alatti kegyelme, Szent László önfeláldozó életpéldája, az ingyenkegyelmet, önzetlenséget és az Isten által teremtett világ emberség-arcúságát hirdető szakrális művészete, Rákóczi ellenségeiért imádkozó végrendelete, a Hunyadiak kereszténység megmentéséért is folytatott példaértékű küzdelme, szakrális királyságként működő államformája, mely uralkodóját apostollá emelte, a Szent Korona Krisztus-központúsága, mind olyan „fegyver”, mely elvileg hatékony védelmet képes nyújtani a sötét káini és parazita minőség földi csatlósainak betörési szándékaival szemben.

(…)

A magyarság lelkisége többek között a trianoni békediktátummal kapcsolatos hazugságok terjesztésével komoly sérüléseket szenvedett. Hogy e sérülések mellékhatások nélkül gyógyulhassanak, a fertőző (és lelkiséget gyengítő) hazugságok eloszlatásának céljából már egészen az általános iskolás kortól kezdve három kérdéskört mindenképpen meg kell tárgyalni.

– Először: Magyarország a győztes hatalmak propagandájával (és jelenkori szinkronhangjaik hirdetményeivel) ellentétben nem volt bűnös a trianoni döntést eredményező háború kirobbantásáért.

– Másodszor: Tisztába kell tenni azt a kérdést is, hogy kik ítélkeztek (és ítélkeznek) a magyarság felett mind a mai napig?

– Harmadszor: rá kell világítani arra az összefüggésre is, hogy Magyarország vétkes nemzetiségpolitikája, amely alapján a Trianoni döntést meghozták a nagyhatalmak, valójában hazugság-alapú volt.

(…)

Mindez persze nem jelenti azt, hogy akár a megcsonkított, akár az elszakított országrészben élők lelkisége ne sérült volna rendkívül súlyosan. Hogy a sebek az elszakított területeken élő magyarság körében mennyire elevenek napjainkban, azt személyes tapasztalat híján megítélni nincs jogom. Az azonban biztosra vehető, hogy az elszakított területek magyarsága számára a magyarként való túlélés záloga négy sarkalatos pontban határozható meg:

– anyanyelvük megőrzésében
– a kizárólag csak az anyanyelv ismerete által megérthető hagyományuk megismerésében,
– ezen üdvtörténeti jelentőségű szellemtörténeti hagyaték vállalásában,
– illetve e hagyaték áthagyományozásában, átörökítésében.

A feladat embert próbáló nagyságrendje nem lehet kérdés, mint ahogyan az is világos, hogy az anyaországnak minden lehetséges segítséget meg kell adni ahhoz, hogy e hagyatékhoz az elszakított területek valamennyi lakója hozzáférhessen. Ennek a hozzáférésnek első lépésben rendkívül hatékony eszköze lehet – szintén az anyaország részéről – a kulturális autonómia lehetőségének felvetése és mielőbbi realizálásának követelése.

Ezzel párhuzamban ugyanakkor – még mindig az anyaország kötelezettségeként – hasonló viszonyrendszert kell kiépíteni az elcsatolt országrészek magyarságával, mint amilyet az evangélisták és apostolok alakítottak ki a Megváltóval összefüggésben. Krisztus első követőinek és tanítványainak életpéldája ugyanis tökéletes igazolása az értékmentés-hatékonyságának, hisz az Üdvözítő tanítása a legalattomosabb támadások és aknamunkák ellenére kétezer év elteltével is élő mivoltában van jelen mindennapjainkban.

De mit is tettek valójában az apostolok, mely az a módszer, melynek segítségével és alkalmazásával biztosítani voltak képesek az Ige túlélését? Nos, mindenekelőtt megírták Krisztus élettörténetét, ha az élethelyzet megkívánta összefogtak és összetartottak, majd áldozatot vállaltak és végül, de nem utolsósorban hirdették is a tanítást.

Összefoglalva:

– Megírás
– összetartozás
– áldozatvállalás
– tanítás

Ahhoz tehát, hogy a magyarság és az általa képviselt szellemtörténeti hagyaték túlélje az idők kihívásait, az apostolok, tanítványok és követők által gyakorolt négy fázist maradéktalanul fel kell vállalnia. Le kell hát jegyeznünk közös sorsunk minden egyes stációját, közösségeket alkotva össze kell tartanunk, szükség esetén lemondásokkal járó áldozatot kell hoznunk egymásért, és hirdetni kell fájó, de gyakran felemelő, így a reményt soha fel nem adó történelmünket.

Ugyanakkor azt is illik nyomatékosítani, hogy a nemzetet és annak műveltségét ért drámai és gyakran méltánytalan támadásokért nem elsősorban Trianon kedvezményezett országainak népe, hanem sokkal inkább irányító hatalma, vezető rétege az elsőszámú felelős.

Éppen ezért rendkívül üdvös, ha indulat-alapon senki nem ítélkezik és a kollektív felelősség felvetését az első adandó alkalommal mélyen elítéli. Ellenkező esetben jó lesz, ha megértjük: a vádaskodó semmivel nem képvisel magasabb erkölcsi szintet, mint amilyet az alávalóan hazug Benes képviselt a magyarsággal szemben.

(…)

Hogy a magyarság szellemi hagyatéka határokon belül és azokon túl is életben maradjon, meggyőződésem: nem csupán saját, de az egész emberiség elemi érdeke is egyben. Ugyanakkor rendkívül fontos látni, hogy nem lehet diktátumszerűen, és hivalkodóan, más nemzetek lekezelése által színre lépni hagyományunkkal. Mert az reflexszerűen és jogosan vált ki ellenreakciót, elutasítást. A kioktatás az oktatás csődje.

Ha azonban a megismertetés alázattal történik, a tanítás iránya és tartalma által győzedelmeskedhet a józanész, melynek hatására felébredhet a lelkiismeret. Ahol pedig jelen van az Élő Lélek által áthatott lelkiismeret, ott évszázados igazságtalanságok következtében megmerevített állapotok is fellazulhatnak, melynek következtében lopott kincsek és érdemtelenül bitorolt javak jogos tulajdonosaikhoz hazatérhetnek.

A jóvátételként is értékelhető visszaszolgáltatások jutalmaként pedig a tolvajok és néma cinkosaik végre felegyenesedhetnek és megtapasztalhatják az emberré válás csodáját. A mi sebünk ezért lehetőség a trianoni állapotokat előidéző és fenntartó bűnelkövetők számára – az emelkedés lehetősége -, hisz a reménybeli jóvátétel hatására sebeink hegedésével egyenes arányban lelkük fejlődése is pozitív irányt vehet.

Ám az ébredés bekövetkeztéig tudniuk kell mind a szerbeknek, mind a szlovákoknak, mind a románoknak, az ukránoknak és az osztrákoknak, hogy mi nem feledtük és soha nem is fogjuk elfeledni: a terület a mienk, ők önkényes földfoglalók, ha úgy tetszik ideiglenesen hazánkban állomásozó megszálló csapatok csupán.

Hogy ez mennyire így van, azt napjaink eseményei is világosan igazolják: az úzvölgyi magyar katonai temető román emlékhellyé való átalakításának szándéka, az ukrán nyelvtörvény, vagy a szlovákok magyar Himnusz közterületeken való éneklését tiltó akciója – tehát a magyarsággal szembeni alázat teljes hiányának, valamint a primitíven agresszív történelemgyártásnak e látványos együttállása – tárja fel legárulkodóbban azt az igazságot, amit mi magyarok mindig is biztosra tudtunk és bizonyosan nem feledünk soha: lopott föld az övék.

Ám e lopott föld – a mi anyaföldünk – még ilyen körülmények között is valóságos hazává válhat számukra. Ennek feltétele azonban az, hogy elcsatolt területeink minden egyes négyzetcentimétere hivatalosan is újra magyar földdé váljon. Ha ez bekövetkezik, akkor ott a kegyelem újra meggyökerezik, s ha a kegyelem gyökeret ver, akkor e megszentelt föld minden nemzetiséget saját véreként kezel.

Facebook: Miklósvölgyi János jegyzete