Olvasói levél: Hangos a csend

Nyitókép forrása: reformatus.hu

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványúl sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!

(Garai János)

„Nincs, mi jobban szolgálná a nemzet fennmaradását, 

mint az ős eredetig visszanyúló tudat, 

   

És az ebből eredő nemzeti erkölcs. 

A magyarság megmaradásának záloga Történelmi 

Magyarország területi sérthetetlenségének tudata.”

Hangos a csend

A Trianon megemlékezések elé

Igen, hangos a csend és a reánk kényszerített rablóbéke máig kitart. Kitart és éppen úgy, mint más igazságtalan nemzetrontó súlyos ügyeink kapcsán – ki felemeli hangját, szavát – abból gyakran lesz náci, antiszemita, avagy jelen esetben alávaló nacionalista, revizionista.

Pedig a hazaszeretet a nemzetállamok léte, az egészséges nacionalizmus a megmaradásunk és Európa megmaradásának záloga. És bizony, Európának a hibákat a mában kell orvosolnia; látjuk ezt, napjainkban éljük meg.

Vajon tudod-e képzelni, hogy mit érezhettek egykoron atyáink, amikor az igazságtalan határvonal testvéreket vágott el testvéreiktől? Olyan messzire kerülve egymástól, mint akiket tenger, vagy magas hegyek választottak el úgy, hogy szuronyok felett átnézve egyformán ősi magyar földet, ugyanazon nemzet fiainak arcát látták.

101 esztendő telt meg azóta keserűséggel, fájdalommal és olykor erős reményvesztettséggel, de az idegen hatalom jármai alá kényszerített magyarok magyarok akartak maradni és magyarok maradtak. Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján is.

Most mondhatnád azt is, hogy mi közöm van nekem „csonka-honinak” a te kivetettségedhez, vagy számon kérhetnéd azt is, hogy én nem érezhetem át a te fájdalmadat. Nem szállok veled vitába, csak meghajtom előtted őszülő fejem. Tisztellek, mert kitartasz. Szeretlek, mert véremből való vagy.

És a jelen vagy a jövő, határon innen – és határon túl?

A jelen a te kezedben van és erre nincs felmentés, erre nincs kifogás, amit eltemettünk, csak az hal meg igazán.

A remény él és élnie kell, míg egyetlen magyar is lélegzik a Kárpát-medencében.

Összeollózta és lejegyezte Bödők Dénes