Jusztina
  • HUF: 363.44
  • USD: 1.16
  • 8 °C
  • 19 °C

Orosz Örs: Nem a káderezésen, hanem Bugár dölyfösködésén, mindenható arroganciáján ment el a közös magyar egység

2020. jún. 27. 18:27

Nyitókép: icjk.sk

 

Eljött ez a nap is. Kiderült az igazság még egy szelete. Hát ezért mondta azt Mózes Szabolcs tavaly októberben elsőként Bugár szemébe a közös sajtótájékoztatójukon, hogy politikai nyugdíjba kéne vonulnia, ezért “kádereztünk” már tavaly ősszel – kiváltva ezzel a fizetett hidas trollok nagyfokú nemtetszését.

 

Egyesek még azzal is megvádoltak akkor bennünket, hogy ezen a “káderezésen” ment el a nagy magyar egység. Pedig nem valamiféle személyes ellentét vezérelt bennünket, hanem a morálisan elfogadható, a választások után is vállalható egység megteremtése.

Aztán a választásokat követően mit látok: a Híd reformer szárnya egy az egyben adoptálta a “fekete listánkat”, sőt, még meg is toldották egy következő, negyedik névvel…

 

 

(…) Már akkor is páran átláttak a szitán, hiszen nem az volt a lényeg, hogy Bugár mikor vette meg az 1200 szigetből álló Maldív-szigetekre szóló repjegyét, hanem az, hogy Kočner csak pár nappal az utazás előtt tette ugyanezt: így történhetett meg a világraszóló “véletlen”.

 

(…) jó tudatosítani, hogy egy ember dölyfös fölényeskedése, mindenhatóságát igazolni akaró arroganciája volt az, amin 2020-ban elment a magyarok parlamenti érdekképviselete, ezen bukott meg az egység és az összefogás!

(…)

 

Orosz ÖrsFacebook

Kontextus:

 

Bugár találkozója Kočnerrel a Maldív-szigeteken nem volt véletlen. Kočner az oligarcha Czuczcal intézte

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Halász B.
2020. jún. 27. 20:23

Ki a fenét érdekel az ő egységük, alkudozásuk?! Hiányoznak valakinek?

B, Gy.
2020. jún. 28. 13:54

Bugar ha van nemi batorsaga kiallhatna a magyar nyilvanossag ele es beismerni hogy rossz dontes volt szetszakitani a magyarokat es osszefogasra szolitana fel.

Dok.
2020. jún. 29. 08:20

Bugár Béla megszületése felért a felvidéki magyarság számára egy második Trianonnal !!!

Sz.
2020. jún. 29. 09:02

Végre valaki kimondja az árulást!

Szóljon hozzá!

Kövessen minket