Interjú a Rzeczpospolita című lengyel napilap kommentátorával, Michal Szuldrzynskivel.

 

30 perc alatt választották újra az egykori lengyel miniszterelnököt, Donald Tuskot az Európai Tanács elnökévé. 27 ország támogatta, Lengyelország kivételével. (…)

 

Ha mindez nem lenne elég, Donald Tusk a megválasztása után kijelentette, hogy igyekezni fog elérni, hogy Lengyelország ne kerüljön izolációba, majd felszólította a lengyel kormányt, hogy ne égesse a hidakat. (…)

 

 hirdetes_400x285  

Mit jelent Lengyelországnak Donald Tusk megválasztása?

 

Mást jelent Lengyelországnak, és mást jelent a lengyel kormánynak. A lengyel kormány számára ez vereség, ugyanis a kormány az összes elérhető diplomáciai eszközt – formálisat és nem formálisat – felhasznált arra, hogy megakadályozza Donald Tusk újraválasztását. Mindez nem sikerült. Lengyelország számára ennek komoly következményei lehetnek, befolyásolhatják a lengyel külpolitikát. Láttuk, Tusk mennyire hatástalan, tehetetlen volt annak érdekében, hogy koalíciót alakítson ki más országokkal, még Magyarországgal is.

(…)

 

Miért volt a lengyel kormány és a PiS elnöke, Kaczynski ennyire eltökélt abban, hogy Tuskot nem szabad újraválasztani?

 

Ez nem volt ésszerű döntés. Nem szeretem a pszichologizálást a politikában, főleg azért nem, mert nem látok bele más emberek fejébe. Ha Kaczynski azért utasította el ennyire Tusk jelölését, mert rossz politikusnak tartja Lengyelország számára, vagy mert Németország és nem Lengyelország jelöltjét látta benne, akkor ez nem volt racionális lépés. Mindezt igazolja a Jog és Igazságosság párt bizottságának ülése is, ahol egy olyan határozatot fogadtak el, amellyel a Beata Szydlo miniszterelnök asszonnyal vezetett kormány kötelezve volt arra, hogy nem támogathatja Donald Tuskot.

(…)

 

Donald Tusk megválasztása a lengyel kormány és Jaroslaw Kaczynski pártjának vereségét jelenti. Ez belpolitikailag mit fog jelenteni?

(…)

Kaczynski kétszeresen veszített. Az EU talaján, és otthon is. Az EU-bqn az történt, hogy 27 állam nem Kaczynskit, hanem Tuskot támogatta. Ez azonban a hazai politikában is vereséget jelent. Az ellenzékünk kétségbeejtő, sőt politikailag végzetes állapotban van, ennek ellenére nyíltan Tuskot támogatta, és most siker számukra, hogy legyőzték Kaczynski pártját.

 

Jaroslaw Kaczynski kiváló politikai stratéga hírében áll. Most mégis miért hibázott?

 

Jaroslaw Kaczynski tényleg kivételes stratéga, de csupán a belpolitikában. Ezen pedig semmi sem változtat. Otthon érti az egyes mechanizmusok működését, nagyon fejlettek az ösztönei, ismeri a résztvevőket, és fel tudja mérni, hogy mit fognak csinálni. A külpolitikára azonban mindez nem érvényes.

(…)

 

Postoj.sk, Tusk porazil Kaczynského

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!