Egy férfi, aki az IÁ foglya volt: A külföldiek még az araboknál is kegyetlenebbek a harcokban - Körkép.sk
Szemle>Postoj.sk

Egy férfi, aki az IÁ foglya volt: A külföldiek még az araboknál is kegyetlenebbek a harcokban

A szindzsári mészárlás három évvel ezelőtt, 2014 augusztusában történt. Akkor az egész világ tudomást szerzett róla, hogy kik azok a jeziditák, miben hisznek és hogyan akarja őket az Iszlám Állam lemészárolni. Több tízezer jezidita a hegyekbe menekült az Iszlám Állam harcosai elől, ahol éheztek és szomjaztak, végül 50 ezer jezidita közül a többség biztonságba került.

 

A jeziditiáknak a Szlovák Katolikus Karitász is segít. Az ő meghívásukra érkezett Pozsonyba Khairi Aldakhi, aki az észak-iraki, jeziditák által lakott terület tábornokának, Kasem Schaschnak a sógora.

 

Aldakhi úr az Iszlám Állam fogságában volt, de azt mondták, hogy erre a témára nem szabad rákérdezni, mert nem óhajt róla beszélni. Végül az interjú során saját maga hozta fel a témát.

 

El tudná nekünk mesélni pontosan, hogy mi is történt három évvel ezelőtt a szindzsári mészárlás során?

 

(…)

 

A város közvetlen támadására éjjel három-négy óra körül került sor. Az Iszlám Állam nem könyörült meg senkin, se a nőkön, se a gyerekeken, se az időseken. Sok nőt és gyermeket foglyul ejtettek és rabszolgaságba vittek, sokat pedig megöltek. A pontos számot nem tudjuk, de úgy saccoljuk, hogy mintegy ötezer nőt és gyereket ejthettek foglyul. Az emberek a város mögötti hegyekbe menekültek. Úgy futottak ahogyan éjjel felkeltek. Mindent a helyszínen hagytak, semmit sem vittek magukkal. A legnagyobb problémát a hőmérséklet okozta, hiszen napközben 50 fokos hőség tombolt. Víz és étel nélkül gyerekek, idősek haltak meg, de mindenki más is, aki ezt nem bírta.

 

Mindezt a saját szemével látta?

 

Igen.

 

Ha lehetséges, akkor le tudná írni a történteket?

 

Láttam, ahogyan néhány ismerősömet elkapták, a falhoz állították, és agyonlőtték. Rengeteg gyilkosságot láttam. Később, amikor ellenük harcoltunk, olyan videókat kaptunk tőlük, amelyeken elvágták az embereink torkát, lemészárolták és elégették őket, az asszonyainkat pedig megerőszakolták. Láttam a kegyetlenségüket a háborúban, akkor, amikor harcoltak. Túl sokat láttam.

 

(…)

 

Hogyan viselkednek az Iszlám Állam harcosai: mint a katonák, akik a parancsot teljesítik, vagy úgy, mint a gyűlölködő fanatikusok?

 

Nem felindulásból cselekednek. Ezek az emberek a Koránban hisznek, valamint abban, hogy ha minket megölnek, akkor a mennybe kerülnek. Lehet, hogy nem könnyű ezt hallani, de itt nem az Iszlám Állammal van a probléma, hanem a Koránnal. A Iszlám Állam katonái pontosan a Korán szerint cselekednek. Tudják, hogy mit csinálnak.

 

Az Iszlám Állam harcosai között sok a helyi arab, de rengetegen érkeznek külföldről, például Európából, Oroszországból vagy Amerikából. Látott különbséget aközött, ahogyan a helyeik és a külföldiek viselkednek az IÁ soraiban?

 

Láttam harcosokat Franciaországból, Amerikából, Ausztráliából, a világ számos országából, de láttam katonákat Szaúd-Arábiából, Pakisztánból, Afganisztánból és Szíriából is. Láttuk az útleveleiket, amikor legyőztük őket. Számunkra az volt a legmegrendítőbb, amikor láttunk, hogy a helyiek, az egykori szomszédaink is az Iszlám Állam oldalára álltak. A külföldiek azonban még az araboknál is kegyetlenebbek voltak a harcokban.

 

(…) Hogyan viszonyult az IÁ a gyerekekhez? Éppen olyan szisztematikusan ölték őket is, mint a felnőtt civileket?

 

Nem tettek különbséget gyerek és felnőtt között. Ám a gyerekeket elsősorban foglyul ejtették, és magukkal vitték, hiszen szükségük volt rájuk.

 

(…)

 

Sikerült elfognia egy jezidita gyereket, aki az Iszlám Állam oldalán harcolt?

 

Személyesen nem találkoztam ilyen esettel, de az egyik ismerősöm elmesélte egy hétéves fiú történetét, aki fogságban volt, majd öngyilkos merénylőként a saját falujába küldték, hogy ott robbantsa fel magát. Azon a fiún teljes agymosást végeztek, minél előbb a mennybe akart menni. Azelőtt, hogy felrobbantotta volna magát, meglátta a bátyját. Találkozott a tekintetük. (Csend.) Már késő volt. Nagyon sokan meghaltak és megsebesültek.

 

(…)

 

Ön szerint miért tudott az Iszlám Állam gyökeret verni, és miért létezik már ilyen régóta?

 

Azért, mert mellette áll Katar, Szaúd-Arábia és valamilyen módon Amerika is. Az IÁ-nak az amerikaiaknak köszönhetően sokkal jobb fegyvereik vannak, mint nekünk. Irakot az Amerikaiak fegyverezték fel, és amikor Irakban polgárháború tört ki, ezek a fegyverek az IÁ-hoz kerültek. Ha Amerika az elején akarta volna, akkor az IÁ-nak egy óra alatt vége lett volna. Ez nem történt meg, így az IÁ növekedett, és úgy kezdett el viselkedni, mint egy önálló állam. Aztán Amerika azt mondta, hogy három éven belül segít a kurdoknak legyőzni az Iszlám Államot. Ennek éppen három éve, és az IÁ-nak hamarosan vége.

 

(…)

 

Egy kérdés a Nyugattal kapcsolatban. A Nyugatnak a saját területén problémái vannak az iszlám terrorizmussal. A nyugati politikusok azonban elővigyázatosok és az iszlámról nagyon békésen beszélnek. Ön ezt hogyan látja?

 

Félek, hogy a Nyugat számára mindez rosszul fog elsülni. Mi hosszú évek óta együtt élünk az iszlámmal, tudjuk, hogy mire megy ki a játék. Ezt azonban már a Nyugatnak is látnia kellene. Nem csupán amiatt, ami nálunk történik, de amiatt is, ami Európában történik. A krízisre úgy reagáltok, hogy ellenőrizetlenül beengeditek a muszlimokat, ez a ti saját hibátok.

 

(…)

 

Postoj.sk, Cudzinci bojujúci za Islamský štát sú horší ako Arabi

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket