(…)

2010 és 2016 között, tehát még a migrációs krízis kirobbanása előtt Európában hat millióval emelkedett a muszlimok száma. A Pew Research kutatóintézet szerint a muszlimok száma nulla migráció esetén is 2050-re 25,8 millióról 35,8 millióra fog emelkedni. A közepes szintű bevándorlás esetén a Pew intézet becslései szerint a jelenlegi állapot kétszerese várható, azaz 57,9 millió muszlim (mindemellett az európai összlakosság 3 millióval csökken). Amennyiben magas szintű bevándorlásra kerülne sor, akkor Európában a muszlimok száma elérné a 75,6 milliót. Ezeknek a számoknak a valódi értékét csak akkor fogjuk felfogni, miután tudatosítottuk, hogy hol is fognak ezek az európai muszlimok élni.

 

A Pew kutatóintézet megrajzolta Európa új felosztását:

 

 hirdetes_810x300  

 

A szemünk nem hazudik. (…) Közép-Európában a muszlimok száma elenyésző lesz (0,2 és 1,3 %), ám Ausztriában, Németországban és Svédországban a muszlimok száma 10 és 20 %-kal, illetve 20 és 30 %-kal lesz több. (…)

 

Amennyiben a nyugati politikusok meg akarják menteni az EU-t, drámai módon meg kell változtatniuk a migrációs politikájukat. A Nyugatnak meg kell fordítania a sakktáblát, és el kell kezdenie játszani a fehér bábukkal, ugyanis a reakció már nem elég.

 

(…)

 

Semmiféle rasszizmus, hanem szegregáció

 

A migrációval kapcsolatos viták az utóbbi években egyre inkább elterjedtek nemcsak a szalonokban, de az utcákon is. (…)  Egész Nyugaton, az amerikai kongresszuson át a cseh elnökválasztási kampányig, mindenhol a migrációról beszéltek/beszélnek. Az azonban nem teljesen igaz, hogy egy póttémáról lenne szó, hiszen végre nemcsak a biztonságról, hanem a kultúráról is szót ejtenek. A legfontosabb viszont az, hogy végre konkrétan beszélnek a témáról. A baj csak az, hogy a probléma teljesen másképpen fest Amerikában, Franciaországban vagy éppen Bulgáriában, ahol annyira súlyos értékeket ölt az emigráció, hogy a becslések szerint az ország népessége 2050-re a harmadára (!) fog csökkenni.

 

(…)

 

Mit jelent egy ország számára elveszteni a lakosságának a 30 százalékát? Félő, hogy a harmincéves háború következményeivel kell párhuzamot vonnunk, melynek során a német államok a lakosságuk 25–40 százalékát veszítették el. Vagy itt van például a 14. századi pestisjárvány, mely a mai Németország és Nagy-Britannia lakosságát 20 százalékkal, Európa lakosságát pedig 40 százalékkal tizedelte meg. Bulgária hasonló folyamattal áll szemben még akkor is, ha önkétesen történik. Viszont a helyzet annál drasztikusabb, hogy az országból a legfiatalabbak és a legügyesebbek távoznak.

 

(…)

 

A probléma ott gyökerezik, hogy Európában és nálunk is a beszélgetések és a viták során hiányzik a legfontosabb téma: a demográfia és a hazai családok támogatása. Amennyiben léteznek olyan feltételezések, hogy a munkapiacunkról a jövőben hiányozni fog a munkaerő, akkor ennek a témának jóval elsődlegesebbnek kellene lennie a migrációnál.

 

Paradox módon ezen a téren a legnagyobb előrelépést Oroszország érte el Putyin elnöksége alatt. Putyin egyrészt gyorsan reagál a demográfia alakulására, ami annyit jelent, hogyha a demográfiai mutatók csökkennek, akkor az állam rögtön a családi- és az anyasági segélyek emelésérő kezd el beszélni. Másodsorban, Putyin uralma alatt megnőtt a születési arányszám Oroszországban (…).

 

Nos, nálunk a demográfiával és a hazai családok támogatásával kapcsolatos témák nemcsak a parlament és a kormány berkeiben hiányoznak, de a közbeszédből is. (…)

 

Postoj.sk, Jaroslav Daniška: Imigrácia a nové rozdelenie Európy

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!