Minden második megkérdezett szerint egyértelműen erősítette a magyarok összetartását az, hogy lehetett szurkolni a magyar csapatért az Európa-bajnokságon, írja a Századvég közvélemény-kutatása alapján az origo.hu.

 

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2016. június 27. és július 2. között, amelynek során 1000, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI ( számítógéppel támogatott telefonos kérdezés)-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

 

A magyar csapat – sokak számára meglepően – jó teljesítménye, a közös szurkolás lehetősége, az euforikus utcai ünneplések olyan közösségi élményhez juttatták a magyar embereket, amire már régóta nem volt példa – derül ki a kutatásból.

 

 hirdetes_810x300  
11
forrás: origo.hu / Századvég

 

Kiderült emellett, hogy a társadalom jelentős többségéből  pozitív érzéseket vált ki, ha a magyar labdarúgó-válogatott jól teljesít, a kutatás szerint 55 százalékuk reagált úgy, hogy nagy büszkeséggel tölti el a nemzeti csapat jó teljesítménye, és további 29 százalékukról szintén elmondható, hogy bizonyos fokig büszke a csapatra ilyenkor.

 

A megkérdezettek 92 százaléka úgy látja, hogy büszke lehet az ország a magyar csapat teljesítményére, de 91 százalék szerint már önmagában a kvalifikáció is szép teljesítmény. A kutatási eredmények emellett arra is rámutattak, hogy a lakosok döntő része szerint a közös szurkolás élménye és lehetősége, az, hogy újra lehetett szorítani a magyar csapatért egy nagy tornán, erősítette a magyar emberek összetartását.

 

1
forrás: origo.hu/ Századvég

 

A felmérés alapján a válogatott legnépszerűbb játékosa Dzsudzsák Balázs, őt követték a sorban Gera Zoltán, illetve Király Gábor

 

origo.hu
kép: magyaridok.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!